A liberális konzervativizmus

Bár mindig is nagyra értékeltem Nicuşor Dan úr kitartását, komolyságát és jó szándékait, nem hittem a politikai ösztönében. De bevallom, nem számítottam arra, hogy nemcsak az elnöki tisztségből mond le, de még a pártból is kilép, amikor egy többség az ő ellenében megszavazta, hogy szembe mennek az alkotmány családra vonatkozó cikkelyének módosítását célzó népszavazási javaslattal. Ám nem Dan úr álláspontja fontos itt, hanem maga az ügy: megteheti-e egy magát „másfajtának” mondó párt, mint az USR (Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.), hogy

semleges és távolságtartó marad egy ilyenfajta, az emberi és polgárjogokat érintő ügyben?

Annál is inkább, mert úgy tűnik, az ellenzék térfelén a PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) támogatja az alkotmánymódosítást, vagy legalábbis nem fog egy tömbben szembe menni vele. A BOR (Román Ortodox Egyház – a szerk.) nyomása és a belső ellenállások és nem utolsó sorban egyfajta választásra sandító gyávaság ebben az ügyben is megbénította a PNL-t, ahogy sok más esetben is történt.

És akkor én is felteszem a kérdést: az USR-nek vajon részt kell venni ebben a gyávaságban? Végül is létezik egy olyan (természetesen fiatalabb és képzettebb) választói réteg, mely különféle okokból ellenez egy ilyenfajta alkotmánymódosítást. Ez Romániában ma kisebbségben lévő réteg, de nem jelenti azt, hogy el kellene hanyagolni. Egy része múlt télen részt vett a 13. sz. rendelet elleni tüntetéseken. Mint ahogy azokat az okokat sem szabad elhanyagolni, melyek miatt méltányos az alkotmánymódosítás megszavazásának elutasítása, és amely okok nem feltétlenül a homoszexuálisok jogaival kapcsolatosak, mint inkább az emberi jogokkal általában. Ki, ha nem az USR fogja képviselni ezeket a választókat, akiket aggaszt, hogy egyfajta (még ha szoft is)

keresztény fundamentalizmus 2017-ben a 2003-as mértéknél nagyobb mértékben korlátozná a polgárjogokat.

Dan úr és hívei azt állítják, hogy ha az USR egyértelmű állásfoglalást fogalmaz meg ebben a vitában, akkor a párt konzervatív része frusztrált lesz és – esetleg – távozik a pártból. Meglehet, hogy egyesek (a vezért követve) elhagyják a pártot, de azt hiszem, hogy azok, akiket „liberális konzervatívoknak” neveznék, nem teszik majd meg. A többiek pedig csak nyugodtan, annál jobb!

Egy „liberális konzervatív” nem fundamentalista, és nem is bigott. Annak ellenére hisz a szekuláris állam értékeiben, hogy hisz az egyházak és a vallás fontosságában is. Szereti a hagyományokat, de nem bálványozza őket. Nem keveri össze a szekuláris értékeket (ezekre vonatkozik az alkotmány) és a keresztény értékeket. Egy „liberális konzervatív” nem annyira általános ideológiai okok miatt antiszocialista, hanem mivel realista, a radikális szocializmus pedig gyakran az utópiák füstjébe veszett. Márpedig a „liberális konzervatív” szilárd realizmusa arra készteti, hogy komolyan vegye a családok mai tényleges helyzetét, változatosságát és a gyorsan lezajló változásokat. És bár egyes változások nem tetszenek neki, túlságosan sok jóérzés van benne ahhoz, hogy azt higgye, ezeket tilalmakkal és új meghatározások bevezetésével meg lehet akadályozni. A „liberális konzervatív” elismeri a társadalmi valóságot és nem kerget nemcsak felesleges, de egyenesen veszélyes illúziókat. És, főleg, a „liberális konzervatív” ellenáll annak az elgondolásnak, hogy – akár csak egy pontosabb meghatározással is – korlátozzanak bizonyos alkotmány által szavatolt polgárjogokat. Látja, hogy most az „illiberalizmus” felemelkedésének korszakában vagyunk; nagy az illiberális és tekintélyelvű csábítás, főleg a világnak ebben a részében. És úgy tűnik, a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) nagyon is vonzódik az ilyenfajta modellek iránt. De a „liberális konzervatív” ismeri a történelmet; sőt, azt is mondhatnánk, hogy ez a specialitása és ihletforrása: tehát tudja, hogy a homofóbia mindig csak a jéghegy csúcsa volt, ezt pedig gyorsan követte más polgárjogok korlátozása is. Tehát egyetért azzal, hogy ha nagyon muszáj, akkor módosítsuk a rendes törvényeket, de

ne módosítsuk jogok korlátozásával az alkotmányt.

Az USR-nek feltétlenül szüksége van ezekre a „liberális konzervatívokra”, ahogy „liberális haladópártiakra” is. A két (számos árnyalattal rendelkező) csoportban van valami közös: a jogok és szabadságok liberális nyelvezete. E téren semmilyen engedményt sem kell tenniük. Ellenkezőleg, a „liberális konzervatívok” és az „illiberálisok” összekeverésének fenntartása csakis káros lehet, akárcsak a „liberális haladópártiak” és a („balosoknak” is nevezett) „illiberálisok” összekeverése. Újra kellene gondolniuk álláspontjukat azoknak, akik azt állítják, hogy az ideológiák mára túlhaladottak.

Úgy vélem, hogy az USR csak nyerhet ezzel az önmeghatározással, pontosabb profilra tehet szert és megszabadulhat a habozásoktól és álpolitikai semlegességektől. De megőriz majd egyfajta értékes belső pluralizmust és nem zárkózik be egy kizáró jellegű doktrínába. Talán elveszít majd egyeseket – az illiberális konzervatívokat (akárcsak az illiberális haladópártiakat) – de meg tud majd nyerni másokat és főleg jobban képviselni tud majd egy bizonyosfajta választói réteget, ma ellenzékben, holnap egy kormánykoalícióban. Ám az a legfontosabb, hogy a szélesebben (nem szűkkörű doktriner módon) értelmezett, a PNL által szinte teljesen feladott liberalizmus megfelelő politikai képviseletet fog kapni.

Nem tudom, hogy az USR-nek lesz-e bátorsága ezen az úton menni és megtenni a szükséges tisztázásokat, megszüntetve azt a zavart, melyben Nicuşor Dan úr és hívei a látszat szerint tartani akarják a pártot. Az irónia az, hogy az ilyenfajta – alapjában véve nagyon populista – zavarok csak akkor lehetnek hasznosak egy ideig a pártnak, ha karizmatikus vezérrel rendelkezik – ami Dan úr esetében egyáltalán nem áll fenn.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.