-
Az a jó, hogy a rendszreváltás óta eltelt 30 év mögöttünk van és nem előttünk. Ma azt mondhatjuk, hogy bizakodóan, az erősödés napi éléményével ünülnk itt együtt. Ez nem is természetes állapot, hanem sokkal inkább csoda.
Piacgazdaságot, jogállamot kellett építenünk. Le kellet győznünk az elmúlt rendszer visszatérő maradványait Magyarországon és a nemzetközi szinten is. „Erre ment rá az életünk 2004 és 2010 között”.
Jó, hogy nem jutottunk az SZDSZ sorsára. Adjunk hálát az Istennek, hogy nekünk nem azt a sorsot szánta, mint az SZDSZ-nek, akik eltűntek a porondról.
Egyik kezünkben kőműveskanál, a másikban a kard – ez volt az elmúlt tíz évben, mert fel kellett építeni az új nemzeti rendszert.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Példamutató becsületességéért részesült elismerésben egy kézdivásárhelyi diák, aki több mint ezer lejt talált az utcán, és saját elhatározásából átadta a pénzt a rendőrségnek.