Voltaképpen nem is volt itt liberális párt, ahogyan demokraták sincsenek, de szociáldemokraták sem. Csak érdekcsoportok vannak, melyek hol fogyatkoznak, hol duzzadnak, miközben eljátszogatnak a kölcsönbe vett nevekkel.

És ha a nemzetközi fejlemények alapján elkerülhetetlennek látszó gázdrágulás nem lenne elég, az energiaszámla gyarapításához a kormány is ért.

Tévesen értelmezett koalíciós hûségébõl kifolyólag az RMDSZ az elõzõ két államfõválasztáson is „rossz lóra tett”.

A rendszerváltozás bűvöletében sokan úgy gondoltuk, hogy végleg meghaladtunk egy rossz, embertelen gyakorlatot, eljutottunk a demokrácia virágos rétjére, ahol szép eszmék és szép asszonyok sétálgatnak.

A szabadságharcos szerepében próbálja megerősíteni pozícióit a novemberi államfőválasztások előtt a nagyobbik kormánypárt, amikor fityiszt mutatva a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), októbertől a társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentését és különböző juttatások emelését ígéri.

A magyarországi rendszerváltoztatás negyedszázados évfordulóján felvetődik a kérdés: vajon mikor válik teljessé a romániai rendszerváltás, vajon meddig tart még a folyamat?

A román politikai viszonyokat ismerve annyit bátran állíthatunk: sem az úgymond bal-, sem a jobboldali csoportosulásoknak Romániában semmiféle közük nincs semmilyen ideológiához.

Az illegális tevékenységek GDP-be való integrálása nyomán viszont legalább papíron úgy tűnik majd, hogy mégiscsak van valamilyen fejlődés.

Az állam a maga etnosoviniszta ideológiáját akarja ráerőszakolni más nemzetiségű, más érzésű polgáraira.

Köztudott, Romániában leginkább a munkavégzést sújtják adókkal, járulékokkal. Mindennel.

Románia nem tartozik a jobb helyek közé, így hát nincs semmi furcsa abban, hogy szövetségesből ellenséggé vált pártok szövetkeznek, egymást köpködő politikusok csókolóznak, illetve féldebil demagógokat csábítanak hatalomba.

Az értetlenséget fakasztó gazdasági fejleményekhez képest gyerekjáték megtippelni, milyen válogatottaknak terem babér a világbajnokságon.

A most nagy garral bejelentett enyhítés nem egyéb, mint kampányfogás. Nyakunkon az államelnök-választási maszlagolás, ezért még látványos gumicsontrágásra számíthatunk mind a törvényhozásban, mind a tévéketrecharcokban.

Nem tudom, minden nemzedéknek csalódnia kell, vagy csak az enyém fogta ki ezt a ritmikus kiábrándulást? Vagy mindegyiknek csalódnia kell, de mindegyik úgy érzi, egyedül ő csalódott, vagy ő igazán? Talán ez az igazság mégis.

Az erdélyi, de főleg a székelyföldi magyarok bebizonyították, hogy nem dőlnek be az összes trendi áramlatnak. Marosvásárhelyen pedig talán fokozottan is elvárható, hogy a szervezők ne az átlagos városnapi hangulat irányába „fejlesszék” a számunkra kiemelt fontosságú rendezvényt.

Egy tapodtat sem lépett elébb az autonómia ügye, sőt, inkább hátrafelé araszolgatunk, egyre távolodva a céltól.

Szép szóval és józan érveléssel, úgy, ahogy eddig, a jövőben sem érhetünk el eredményt jogainkat illetően.