Világos ablakok

„Tehát amikor tegnap olvastam a hírt, hogy Márton Zoltán, Makfalva polgármestere elhunyt, és a netről egy megnyerő fiatalember arca nézett vissza rám, akkor valahogy engem személyesen tepert le a döbbenet. És a net fura jószág: a hír mellett már ott voltak a kommentek is, a Zulué meg a többieké – szeretetet és nagyrabecsülést éreztem bennük, és egyik sem tűnt formálisnak, konvencionálisnak.

A barátság nem tranzitív, mégis úgy éreztem, barátja lehettem volna ennek a jóképű, értelmes és a jelek szerint hozzáértő, tisztességes embernek. Mindenben nyilván nem érthettünk egyet, de a jólnevelt és folyamatos egyetértésnél semmi meddőbb és unalmasabb nincsen: egy jó kis vita fűszerez és megihlet. Mindenben már csak azért sem érthettünk volna egyet, mert én egy vegyesebb vidéken nőttem fel, és mert elméleti ember inkább vagyok, mint gyakorlati. 

Ahol jó a polgármester, ott több a remény a reményre, szinte maguktól alakulnak a kilátások. Az a két év, amelyet a falu elöljárójaként eltölthetett, már megvillanthatta a képességeit, túl sok projekt véghezvitelére azonban nem lehetett elegendő. Pedig semmi fontosabb nem lenne annál, hogy mindenki ott végezze, ott végezze el, ott végezze jól a munkáját, ahová rendelte a sors. Esterházy Péter szerint ez a hazaszeretet. Ilyen szempontból Kolozsvár polgármesterének lenni nem fontosabb szerep, mint Makfalváénak.

És egyáltalán, egy 1968-ban született ember maga olyan projekt, mely több időt érdemelt volna. Olykor nem értem, mit akar Isten.”