// 2026. november 6., péntek // Lénárd
Varga László Edgár Varga László Edgár

Telepátiával kormányozni egy országot? Romániában ez is lehetséges

// HIRDETÉS

Avagy vigyázat, odafönt dolgoznak…

(Külön)Vélemény

Szerző: Varga László Edgár
2024. október 18., 17:26

Kutyakomédiának is rossz az, ami a kormányban, az eleve torzszülöttként világra jött, jelenleg azonban már életjeleket is alig mutató koalícióban zajlik.

Az egész Iohannis érdekeivel kezdődött.

Illetve egészen biztosan nem azzal kezdődött, az csak az utolsó csepp (sznoboknak: csöpp) volt a PNL poharában. Igen, arról a simlis kis törvénymódosítás-tervezetről (és annak a PSD általi elkaszálásáról) van szó, amely lehetővé tette volna luxusmagángépes Ionopotnak (a továbbiakban: Iohi), hogy szenátorjelölt legyen a PNL listáján, miközben az államelnöki mandátuma még le sem járt.

Nicolae Ciucă PNL-elnök erre aztán úgy megsértődött, mint egy négyéves kislány, aki nem azt a fodros szoknyácskát kapta farsangra, amelyiket szerette volna.

Nyilván semmiféle személyes, Iohannisszal titkon leegyeztetett érdeke nem függött a vérlázító, egyetlen emberre (Iohi) szabott törvénymódosítás sikerétől. Nyilván.

// HIRDETÉS

Ami innentől következik, az már a legolcsóbb szappanoperák, leggagyibb komédiák forgatókönyvíróinak tehetségtelenségét körökkel leelőző romániai rögvalóság sajátos humorát (?) dicséri. Nicolae „G.I. Joe” Ciucă katonásan, egyenruhásokhoz méltó gyémántlogikával kijelentette, hogy

megszakítják a kommunikációt a PSD-vel, de mégis kormányon maradnak a PSD-vel.

Ugyebár a valóban logikus és egyben gerinces lépés ez lett volna: ha a PNL összerúgja a port a vöröstalpúakkal, akkor otthagyja a koalíciót, ott a kormányzást, és felszegett fejjel ellenzékbe vonul. Ehelyett adtak a szarnak egy pofont, ahogy művelt bihari körökben szokták mondani.

Aztán csütörtökön az újságírók feltették a jogos kérdést Marcel „Mókamester” Ciolacu miniszterelnök úrnak, hogy mégis hogy dönthet fontos kérdésekben a koalíció úgy, hogy közben korunk nagy duzzogója, „G.I. Joe” Ciucă nem vesz részt a koalíciós üléseken. Amire Ciolacu hanyagul és piros talpú cipőben odavetette, hogy jelenleg a főtitkárokon keresztül,

illetve telepátiával kommunikálnak a másik koalíciós párt elnökével.

Mondjuk azt a telepátiát el tudjuk képzelni. „Anyád!” – gondolja egyik a másik fejében. „A tiedé!” – gondolja a másik az egyikében.

Mindez persze roppant szórakoztató lenne, ha nem a t. urak vezetnék éppen az országot egy olyan válságokkal és háborús fenyegetettséggel terhelt időszakban, amilyenhez hasonlót már rég nem láttunk.

Normális esetben egy ilyen laza kis poénért

Marcel Ciolacunak azonnal le kéne mondania a miniszterelnöki tisztségről, sűrű bocsánatkérések közepette,

mert a napnál világosabb, hogy sokkal fontosabb neki a cipője, mint az ország sorsa.

Ehhez képest a legújabb felmérések már azt mutatják, hogy mégis ő a legesélyesebb jelölt a hamarosan sorra kerülő elnökválasztáson, a korábban legesélyesebbként emlegetett Mircea Geoană független jelölt ugyanis már a harmadik helyre szorult vissza.

A második helyen pedig a széljobb buldózerpárt, az AUR elnöke, George Simion végzett,

ami sajnos megerősíteni látszik a Ciucă és Șoșoacă által is belengetett vészforgatókönyvet, ami szerint azért kellett antidemokratikusan kiiktatni a bajonettszájú amazont az elnökválasztási versenyből, mert Ciolacunak így van a legnagyobb esélye Simionnal bekerülni az elnökválasztás második fordulójába, majd legyőzni őt (Simiont).

Amiért cserébe – mondja a már említett vészforgatókönyv – a PSD kész lesz az AUR-ral kormánykoalícióra lépni a választások után,

ami egy, még a mostani torzszülött koalíciónál is rémületesebb mutáns lényt szabadítana rá az országra.

Na persze ezek csak spekulációk. Jelenleg csak annyit tudunk, hogy a jelenlegi romániai politika nagyágyúi felelőtlen, könnyelmű alakok, miközben a józan ész épp elmotorozik a naplementében. (Ha értik, mire gondolok.)

Annyi viszont a jelek szerint már egészen bizonyos, hogy 2025 sem a mi évünk lesz...

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.