// 2024. október 1., kedd // Malvin
Farcádi Botond Farcádi Botond

Sem egység, sem statútum

Megbomlik tehát az az egység, amely oly erőteljesen megnyilvánult például tavaly októberben, a székelyek nagy mene­telésén. És ez olyan fokú zavart okozhat a közösségen belül, amely végérvényesen kompromittálhatja az autonómiamozgalmat.

(Külön)Vélemény

Szerző: Farcádi Botond
2014. szeptember 16., 07:46

„És ha alaposabban elemezzük, mitől e zűrzavar, illetve kinek az érdekeit szolgálja, ijesztő következtetésekre juthatunk. Az RMDSZ felelőssége ebben nyilvánvaló. Nem vonták be ugyanis a munkába az autonómiamozgalom legfőbb képviselőjének számító SZNT-t, figyelmen kívül hagyták a már létező statútumot, aztán meg egyre csak halogatták a tervezet bemutatását, közvitára bocsátását, mintha készakarva az államfő-választási kampányra akarták volna időzíteni. Ebben az időszakban minden politikai szereplő nyer a lépésből. Az RMDSZ azt bizonyítja választói előtt, hogy felvállalja az autonómia ügyét, a román pártok meg versenghetnek nacionalizmusban, abban, hogy ki félti jobban az ország egységét. De még csak nem is az időzítés a legnagyobb gond – Romániában tényleg szinte állandó a kampány –, hanem a konszenzusra törekvés hiánya, illetve annak következményei. Miután ugyanis az előzetes egyeztetés elmaradt, az SZNT elítélte az RMDSZ lépését, s mert a közvita módjáról, időpontjáról továbbra sem tudni semmit, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint hamarosan két autonómiatervezete lesz a székelyföldi magyarságnak.
Megbomlik tehát az az egység, amely oly erőteljesen megnyilvánult például tavaly októberben, a székelyek nagy mene­telésén. És ez olyan fokú zavart okozhat a közösségen belül, amely végérvényesen kompromittálhatja az autonómiamozgalmat. Kinek is érdeke ez?"

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro