Az RMDSZ belefutott egy hatalmas pofonba.
„Megerősödött a Szövetség és választói közötti kötelék. Most is bebizonyítottuk, akárcsak eddig minden alkalommal, hogy politikai programunkat megértették a magyar emberek, hiszen ez a program az erdélyi magyar közösség, választóink programja. Ezek a szavazatok biztosítják az RMDSZ-nek a munka folytatásához szükséges erejét, hátterét a következő időszakra” – ezeket mondta Kelemen Hunor november 2-án este, az államfőválasztás első fordulójának urnazárása után.
Hogy mennyire erősödött meg az RMDSZ és választói közötti kötelék, azt jól mutatják a második fordulós eredmények. A magyarok alacsonyabb arányban mentek ugyan szavazni, de mintegy
Hiába biztatta az RMDSZ távolmaradásra az embereket, hiába próbáltak finoman üzenni, hogy Pontát látnák szívesebben az elnöki székben, hiába kampányoltak aztán egyre nyíltabban Victor Pontának, hiába küldözgették a polgármesterek több településen a nyílt felszólítást Ponta támogatására, a közösség szembement vezetőivel és lekevert
nekik, ugyanúgy, mint öt évvel ezelőtt, amikor az RMDSZ Mircea Geoană támogatására buzdította híveit.
Johannis győzelme, a magyarok „átszavazása” kihúzta a szőnyeget az RMDSZ jelenlegi vezetésének lába alól. Ezzel elmerült az RMDSZ-t az utóbbi huszonöt évben vezető gárda, és velük együtt
egy egész irány, egy egész politizálási módszer, egy beszédmód, egy paradigma.
Mindennél jobban jelzi, hogy az RMDSZ lába alól kifutott a talaj, hogy a vasárnap esti urnazárás után Kovács Péter főtitkár belenyilatkozott a közelgő éjszakába egy teljesen értelmetlen mondatot:
Ehhez nincs mit hozzáfűzni.
Végül muszáj megemlíteni azt a szánalmas húzást, amely talán a Victor Ponta és Călin Popescu-Tăriceanu székelyföldi végighordozásánál, és a Ponta mellett kiálló polgármesteri leveleknél is világosabban bizonyítja, hogy
a második forduló előtt (is), és hogy mennyire hülyének nézte a saját választóit.
Amikor az RMDSZ kiderítette, hogy a Markó Béla és Kelemen Hunor képével díszített és az RMDSZ nevében osztogatni tervezett szórólapokat a PSD rendelte, Kelemen Hunor nagy garral bejelentette, hogy feljelentést tesznek az ügyben.
Meg is történt, a feljelentés szövege nyilvános.
Ha az lenne, nem a Polgári törvénykönyv előírásaira hivatkozna benne Kelemen Hunor, hanem a BTK-ra. Bűncselekmény gyanúja nélkül ugyanis nincs feljelentés. Hiába nyújtotta be tehát az RMDSZ a rendőrségen a „feljelentést”. Polgárjogi ügyekben nem a rendőrség, hanem a bíróság az illetékes. Elképzelhetetlen, hogy ezt ne tudnák az RMDSZ jogászai.
Mindez pedig arra utal, hogy szándékosan történt így, az egész szórólaposdiban pedig
A nyilvánosság előtt eljátszották az áldozatot, mert mutatni kellett a népnek a harcos kiállást, de valójában hideg fejjel kitervelt aljas mutyizásról van szó, amit részletesen, előre lerendeztek a PSD-vel, szándékosan félrevezetve saját szavazóikat.
Akkor is, ha az RMDSZ valamilyen úton-módon ott virít majd a következő kormányban, ezt úgy hívjuk: bukás.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.