// 2026. november 5., csütörtök // Imre
Sike Lajos Sike Lajos

Naivul azt hittük..

// HIRDETÉS

Ahol olyan erős egyéniség vezeti a kormányt, mint most az anyaországban, ott a nemzeti érdek túlhangsúlyozásával és egy kis populizmussal könnyen kialakulhat az egypártrendszer.

(Külön)Vélemény

Szerző: Sike Lajos
2014. április 11., 17:35

„A rendszerváltáskor, a közép-és kelet-európai diktatúráktól megszabadulva, naivul azt hittük, hogy az önimádatra, önmutogatásra s vele akár az enyhébb önkényuralomra alapozott rendszerek nem térnek vissza egyhamar. Mert a többpártrendszer, a pluralizmus ezt önmagában is megakadályozza. Lám, tévedetünk, mert az eltelt negyedszázad alatt itt is, ott is felütötte fejét. Mi több, manapság egyre gyakrabban hallani az igazolást: a gazdasági válság okozta bajok kiváltotta társadalmi elégedetlenséget, a mind radikálisabban fellépő,  s nem egyszer a szélsőségek által irányított tűntetéseket csak keményebb kormányzással, benne a sajtószabadság és más szabadságjogok megnyirbálásával lehet megfékezni. Az újraállamosítások egyik alapvető célja az, , bármivel is indokolják, hogy az alkalmazottakat, ha úgy tetszik, a dolgozókat jobban tudják ellenőrizni, benne azt is, hogy hova járnak szabadidejükben, milyen párttal, milyen civil szervezetekkel tartanak kapcsolatot. Ha nem tetszik, fel is út, le is út. Ez a »mindenkiről mindent tudni« mechanizmus kiválóan működött a szocializmus éveiben. Miért ne működhetne ma is?

Könnyű elképzelni, mi volna, ha az Európai Unió olykor nem szólna oda erélyesebben, mint például az új magyar alaptörvény oly módon való elfogadásakor, amivel csaknem teljesen kiiktatták volna a kormányzás ellensúlyait. Ahol olyan erős egyéniség vezeti a kormányt és az uralkodó pártot, mint most az anyaországban, ott a nemzeti érdek túlhangsúlyozásával és egy kis szórakoztató populizmussal ismét könnyen kialakulhat az egypártrendszer, mert amint tapasztaljuk, efelé mennek a dolgok.”  

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.