// 2026. november 7., szombat // Rezso
Pap István Pap István

Miről árulkodik a polgármester hallgatása

// HIRDETÉS

Az Emília malom pusztulhat, mert egy politikai jó barát tette rá a kezét, a premontrei gimnázium tulajdonjogához viszont ragaszkodik az önkormányzat, mert azt nem egy ortodox rend követeli vissza magának.

(Külön)Vélemény

Szerző: Pap István
2014. február 18., 11:27

„Érdekes módon képviseli a közérdeket Nagyvárad polgármestere. Mint az más forrásból kiderült, illetve ő maga is elismerte, részt vett, és fel is szólalt a nagyváradi volt premontrei gimnázium épületének tulajdonjogára vonatkozó per tárgyalásán, de amikor megkértem arra, hogy ismertesse néhány mondatban a tárgyaláson kifejtett álláspontját, hogy a közvélemény is legelső kézből tájékozódjon erről, Ilie Bolojan hárított, mondván, hogy kérdezzem meg a jogi osztály munkatársát.

Jól ismert taktikája ez polgármesterünknek: ha egy kérdésre nem akar válaszolni, akkor az újságírót egy másik intézményhez irányítja. Ezzel akarja azt a látszatot kelteni, mintha azok az intézmények nem az ő akarata szerint dolgoznánk, hoznának döntéseket, és mintha ő csak alávetné magát ezen intézmények akaratának. Persze mindez csak álca, hiszen Bolojan lényegében olyan intézmények felé utasít, amelyek a polgármesteri hivatalnak, vagyis közvetlenül az ő akaratának vannak alávetve. Legutóbb éppen az Emília malom kapcsán feltett kérdésemre tagadta meg Ilie Bolojan a választ, ehelyett átirányított a műemlékvédő alapítványhoz, ahonnan aztán olyan választ kaptam, aminek olvastán már azt sem értettem, amit kérdeztem.

A két ingatlan sorsa között megvont párhuzam rávilágít egy további, a város jövője szempontjából is rendkívül vészterhes tényre: az önkormányzat nem törekszik hiteles liberális elvi megfontolások alapján optimális, és a lehető legkevesebb politikai beavatkozással járó feltételeket teremteni a városban, hanem politikai, gazdasági, jogi nyomásgyakorlással igyekszik beleavatkozni mindenkinek az életébe, legyen az váradi jogi- vagy magánszemély. Ennek egyik bizonyítéka az is, hogy az Emília malom pusztulhat, mert egy politikai jó barát tette rá a kezét, a premontrei gimnázium tulajdonjogához viszont foggal-körömmel ragaszkodik az önkormányzat, mert azt nem egy ortodox rend követeli vissza magának.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.