// 2026. november 9., hétfő // Tivadar
Csinta Samu Csinta Samu

Marosvásárhelyi tiltások

// HIRDETÉS

Dorin Florea az igazi provokátorok sorába lépett, akik a társadalmi béke megőrzésének leple mögött viszályt szítanak, szelet vetnek.

(Külön)Vélemény

Szerző: Csinta Samu
2014. február 24., 07:52

„A dolgok jelenlegi állása szerint idén nem vonulhat végig Marosvásárhely főterén a megemlékező tömeg a március 10-re tervezett Székely Szabadság Napján. A polgármesteri aláírással hivatalosított tiltás tavalyi, senki által nem tapasztalt incidensekre hivatkozik, de mi nyugodtan értelmezhetjük úgy, hogy a román hatalom nem akar megkockáztatni még egy, a tavalyinál is nagyobb tömeget felvonultató, lélekmelengető, hiterősítő közösségi megmozdulást. Akár elismerésként is felfoghatjuk: Marosvásárhelyen tavaly valóban történelmi pillanatok zajlottak.

Mi lesz azonban idén? Mit tehet a szervező Székely Nemzeti Tanács? Egyetlen dolgot biztosan: pereskedik. És vélhetően nyer is, ám ha az ítélet megszületéséig jogkövető magatartást kíván tanúsítani, akkor közben nemcsak az idei márciusi pillanat illan el, de talán a teljes év is. Ami igencsak káros hatású lehet, hiszen a tavaly októberre immár százezres nagyságrendűvé felfejlődött mozgalmi tömeg újra készül önmaga, célkitűzései erőteljes felmutatására.

(…)

Húzd meg, ereszd meg játék zajlik. A korábbi nyilatkozatai ellenére lassan valamennyi egységes székelyföldi akcióból kihátráló vásárhelyi polgármester – az Európai Kulturális Főváros-projektben való részvételt is lebegteti – ezzel a tiltással azt a minimális mázat is ledobta magáról, amelyet egy Marosvásárhelyhez hasonló többetnikumú város elöljárójának viselnie kellene. Szignójával Dorin Florea az igazi provokátorok sorába lépett, akik a társadalmi béke megőrzésének leple mögött viszályt szítanak, szelet vetnek. Hogy Florea vihart arat-e, az a magyarság józan elszántságán múlik.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.