Idén új helyzet látszik kialakulni azzal, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt is ringbe száll – egyelőre aláírásgyűjtési szinten. Ha a pártnak sikerül összegyűjtenie a 200 ezer támogató szignót, akkor Szilágyi Zsolt személyében Kelemennek komoly ellenfele lesz.
„Az autonomista politikus pályáján nincs törés, „kényes ügyei” sincsenek, remekül verbalizál, több nyelven is kommunikál, kiváló debattőr. Ráadásul az RMDSZ ebben a helyzetben nem alapozhatja arra az EMNP hiteltelenítését célzó kampányát, hogy a magyar szavazatok megoszlásával veszélybe kerül a parlamenti képviselet. (Kedvenc szólamukról persze aligha fognak lemondani, Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára már első vonatkozó nyilatkozatában a magyar közösség megosztásától és a magyar szavazóerő felaprózásától óvott. Ugyanakkor a komolyan vétel igényével ez nem lehet az RMDSZ kampány fő üzenete, mint volt 2012-ben.) Mindkét jelölt egyformán esély nélkül indul, s mindkét jelölt indulásának mögöttes célja van. A második fordulóba való bekerüléssel egyikőjüknek sem kell számolnia, arról nem is szólva, hogy magyar ember a belátható jövőben aligha fogja elnyerni a román államelnöki tisztséget.
Kelemen célja vélhetően a választói bázis egyben tartása, a magyar szavazatok felmutatása és az azokkal való sáfárkodás. Szilágyi Zsolt tényleges célja pedig alighanem az, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt programját megismertesse a választókkal. Az elnökválasztási küzdelem kiváló alkalom arra, hogy a párt Románia föderalizálásáról szóló elképzelése minél több emberhez eljusson, beleértve a román választókat is. Arra is jó lehetőség, hogy ésszerű érvekkel lebontsunk valamennyit az autonómiával kapcsolatos román aggályokból. Erre mutatott rá Izsák Balázs, az SZNT elnöke is, aki szerint eddig az elnökválasztási kampányok annak ellenére „nem hoztak semmit az autonómiaküzdelemnek”, hogy 1996 óta minden alkalommal volt magyar jelölt. (…)
Úgy áll hát a helyzet, hogy a néppárt ismét csak saját magára számíthat, partnerszervezetei, az EMNT és az SZNT mellett. Ezzel együtt helyes lépés volt, hogy a párt nem hagyta ki az alkalmat programjának ismertebbé tételére és elfogadtatására. A román elnökválasztás lehetőséget biztosít a „nemes küzdelemre”, ahogy Szilágyi Zsolt fogalmazott, arra, hogy minden magyar lelkiismerete szerint, nyugodt lélekkel választhasson a helyzetelfogadó és a helyzetteremtő, a követő és a céltételező politika, a tüneti kezelés és a gyökeres megoldás között.”
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.
A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
A fekete mentőautós szervkereskedők az agyunkat rabolják el, mi pedig örülünk is neki.

A hétvégén TikiTok-rémhír hatására támadtak mentősökre egy Kolozs megyei településen, ez pedig évtizedes hanyagságra irányítja rá a figyelmet.