Legyünk újra transzilvanisták

„Gates ellen szól az Oxfam nemzetközi segélyszervezet egy másik felmérése, miszerint tíz emberből hét él olyan országban, ahol az egyenlőtlenségek nőttek, az Egyesült Államokban a válság óta a leggazdagabb egy százalék vagyona nőtt, az alsó kilencven százaléké csökkent. Az egyenlőtlenség pedig nem vezet jóra, már csak a nyers gazdasági megfontolások szerint sem: ha a lakosság nem tud eleget tenni a globális követelményeknek, nem képzett és tájékozott, nem optimista és tettrekész, akkor az meglátszik mindenen, amihez csak hozzányúl. Elég csak azokra az ismerőseimre, barátaimra gondolnom, akik Európában és a világban mindenhol fellelhetők: van, aki elmondja, hogy soha többé nem tér vissza, mert ha nehéz szívvel is, de elszakadt innen.

Aztán van a hazatérő ember, aki viszont úgy óvja magát a vállalkozástól, mintha legalábbis tűzbe kellene tenyerelnie. Egyik Londonban élő ismerősöm magyarázza, hogy is van ez: inkább kipofoz két lakást, és kiadja bérbe, mert „a román állammal nem éri meg”, mármint vállalkozni. Hazaköltözik, hazahoz egy darabot abból a kultúrából, ami ott meglegyintette, és reméli, hogy ebből mások is nyernek. Egyébként ez a globális kulturális összenövés egyik hozománya: marad, aminek maradnia kell, és mellérendeljük azt, amit érdemes. Így, ha nem is 2035-re, de majd egyszer közelebb kerülhetünk egymáshoz, gazdasági értelemben is. Ezt Erdélyben nekünk nem is meg-, hanem újra kell tanulnunk: nem éppen az együttélés és együttműködés a transzilvanizmus alapja?”