Tényleg a zsidó meg a cigány szavunk a zsigeri sértés?
„A két huszonéves, láthatóan eltérő társadalmi státusú fiatalember nem sokat válogat a szavak között, elsőre a buzi – köcsög – hülye szavak variációi repkednek, kétharmad részben az eltérő szexuális beállítottságot tekintve a legnagyobb sértésnek. Egy-egy lakonikus ’Anyád’ a válasz, amelyből leszűrhető, hogy a legszentebb dolog az anya-gyermek kapcsolat, ennek tájékán sértegetni biztos találat. A második forduló, a fokozás igényétől áthatva, már a zsidó – cigány – f.szopó kombinációt variálja, amelyben már kétharmadrész a származás, és egyharmad az eltérő nemi identitás felrovása. Honfitársaink között (magunkat is beleértve) a homofóbia és a közösséghez tartozás (mások lenézése által) a legerősebb összekapcsoló erő.
Ami tanulság (lehetne): a XXI. században ennyire törzsi és ősközösségi fogalmak állnak a mindennapi nyelvhasználó rendelkezésére, ha igazán sértőt akar a másik fejéhez vágni. Tényleg a zsidó meg a cigány szavunk a zsigeri sértés? Nem egyetlen esetből általánosítok, az elitünk is, meg a szélesebb néprétegek ezeket a minősítéseket tekintik valódi sértésnek. Nézzünk körül a stadionok lelátóin, a szélsőséges pártok, gárdák, honlapok, mozgalmak háza táján! A célzás pontosságára és a bántás működésére egy régi példa: Kittemberger Kálmán, az Afrika-vadász, amikor már nagyon megharagudott valamelyik néger fegyverhordozójára, akkor »Te, kafferbivaly!« jelzővel szidalmazta. Az illető pedig napokon át kidüllesztett mellkassal járkált, a többiek irigy csodálatától övezve.
Van Európa közepének szélén egy kicsi ország, amelyet folyton bántanak, igazságtalanul megkülönböztetnek, hátra szorítanak, szidnak, bírálnak. Pedig ő a tolerancia bajnoka meg a keresztény felebaráti szeretet egyetemleges képviselője, és ennek megfelelően roppant büszkén állja az ellenséges vihart."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.

Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.