// 2026. október 15., csütörtök // Teréz
Pap István Pap István

Illiberalizmus és autonómia

// HIRDETÉS

Minek szépítsük, Magyarország miniszterelnöke nem tanult az igen bölcs Sancho Panzatól, aki megmondta: akasztott ember házában kötélről ne beszélj, így aztán módfelett balul ütött ki az is, hogy Orbán Viktornak éppen Tusnádfürdőn jutott eszébe bejelenteni azt, hogy az 1989-es rendszerváltás lezárult.

(Külön)Vélemény

Szerző: Pap István
2014. augusztus 03., 08:16

„Ezzel a mondatával Tőkés Lászlónak is bekevert egyet, aki évtizedek óta gyakorlatilag egyetlen közéleti megszólalásában sem felejti el megjegyezni azt, hogy x évvel 1989 után még mindig nem fejeződött be a rendszerváltás. Az ugyan meglehet, hogy Magyarországon ez megtörtént, vagy hogy a gazdasági világválság  akkora traumát okozott a magyar társadalomnak, aminek hatására mindenki elfelejtette a kommunizmust, de Romániában nagyon sok ember a vasfüggöny leomlása után is olyan nyomorban, gazdasági kiszolgáltatottságban élt és él, hogy őket a válság már nem tudta jobban meggyötörni. Ugyanakkor jelenleg is nap mint nap tapasztaljuk, mit jelent Romániában a be nem fejezett rendszerváltás: a magánszektorba átmenekült volt kommunista párt- és titkosszolgálati vezetők gyors és elképesztő méretű meggazdagodását, és/vagy az államigazgatásban betöltött befolyásos pozícióik megőrzését, a nepotizmus és a korrupció továbbélését, a magyarellenességgel fűszerezett nacionálkommunista mentalitás átörökítését.

Ez utóbbi vonatkozásban szintén beszédes példa George Maiornak a nyilatkozata. Románia tulajdonképpen egy liberális demokrácia álcájába bújtatott illiberális állam, ami pontosan annak köszönhető, hogy az országnak távolról sem sikerült leszámolnia nacionálkommunista örökségével, és ebből kifolyólag nem tudott egy autentikus liberális demokráciává válni. Ha akart egyáltalán...”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.