// 2026. június 8., hétfő // Medárd
Székedi Ferenc Székedi Ferenc

Ideofoci

// HIRDETÉS

A cím kissé furcsa, de mire az olvasó a szöveg végére ér, kiderül, hogy nincs benne semmi botlás és még csak nyelvújítani sem akartam.

(Külön)Vélemény

Szerző: Székedi Ferenc
2014. július 14., 16:47

„Onnan kell kiindulnunk, hogy a brazíliai világbajnokság véghajrájában nagyon sokan megfeledkeztünk egy történelmi eseményről. Nem én neveztem történelminek, hanem a Debreceni VSK honlapja: július12-én este kilenc órától Székelyföld válogatottja első hivatalos és egyben történelmi mérkőzését játszotta Debrecenben, az Oláh Gábor utcai stadionban a házigazdákkal. A történelmi mérkőzésről a székelyföld.ro – saját megfogalmazása szerint – történelmi online-közvetítésben számolt be. Amikor bemutatták a csapatokat, már mintegy háromszáz néző ült a lelátókon, a kilencedik percig pedig a helyzetekben szegény mérkőzésen szotyizással ütötték el az időt.

Azután jöttek az izgalmak, az ifjúsági játékosokat is felvonultató magyar bajnok az első félidőben négy, a másodikban még két góllal pakolta meg a székely kaput – gondolom csupán azért, mert a nemzeti összefogást nem akarta több találattal bomlasztani. A történelmi online-közvetítésből az is kiderült, hogy a 42. percben, „az első igazán veszélyes székelyföldi támadás végén Magyari Szilárd lőtt középről kapura, de nem tudta eltalálni azt”. Ennek az is lehetett a magyarázata, hogy hiába háromszögelt és hiába passzolgatott hosszasan Székelyföld, »a jól helyezkedő DVSC középpályán nem lehetett átvinni a labdát.« Ez bizony öreg hiba, de talán meg lehet a maga magyarázata, hiszen az említett labdatechnikai manőverekből arra lehet következtetni, hogy Jakab Zoltán szövetségi kapitány a székelyudvarhelyi teremfocisokra építette válogatott keretét, márpedig azt mindenki belátja, hogy zárt térben nem lehet nagyokat rúgni, mert a labda vagy kirepül a lelátókra, vagy nekimegy a plafonnak, ami nagy pályán nehezen képzelhető el. Itt bizony hosszú és magas rúgások nélkül a háromszögek többszörösét kell megrajzolni ahhoz, hogy elvezessen az ellenfél kapujához és a sima parkett helyett az egyenetlen füvön senki nem várhatja el, hogy ez a mértani művelet időben és kellő hatékonysággal véget is érjen.

De vajon melyik Székelyföldi Labdarúgó Szövetség (SZLSZ) bízta meg a szövetségi kapitányi tisztséggel Jakab Zoltánt? Az országoknak könnyű: ott azok a nemzeti szövetségek döntenek, amelyek már jó ideje csatlakoztak a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA), és lám csak Brazíliában milyen parádés világbajnokságot játszottak. De nálunk, mivel SZLSZ nem létezik, itt is erősen kellett háromszögelni. Egy budapesti sportjogász kezdeményezésére, a magyar fővárosban Székelyföld Labdarúgó-egyesület néven civil szervezetet jegyeztettek be, majd az kiadta a szövetségi kapitányi megbízatást. Sőt, mi több: a Székelyföld Labdarúgó-egyesületet januárban felvették az úgynevezett NF-tanácsba, amelyet a nem FIFA-tag labdarúgó-válogatottak alkotnak. A 2003. december 12-én alakult sportszervezet célja, hogy minden olyan labdarúgó-válogatott számára nemzetközi szereplést biztosítson, amely etnikai, földrajzi vagy politikai helyzete miatt nem lehet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tagja.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az egyesült Nagy-Románia máig nem jelent egységesítést
Főtér

Az egyesült Nagy-Románia máig nem jelent egységesítést

A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja
Krónika

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja

Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.

A fegyveres erők főparancsnoka és a védelmi miniszter mást mond oroszdrón-ügyben…
Főtér

A fegyveres erők főparancsnoka és a védelmi miniszter mást mond oroszdrón-ügyben…

… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.

Nem sikerült megmenteni a motoros életét a vasárnapi baleset után
Székelyhon

Nem sikerült megmenteni a motoros életét a vasárnapi baleset után

Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.

Halálra sebzett a medve egy fiatal férfit az egyik erdélyi megyében
Krónika

Halálra sebzett a medve egy fiatal férfit az egyik erdélyi megyében

Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).

Kitartóan küzdött az igazáért, és sikerült érvénytelenítenie a gyorshajtási bírságot a száguldó sofőrnek
Székelyhon

Kitartóan küzdött az igazáért, és sikerült érvénytelenítenie a gyorshajtási bírságot a száguldó sofőrnek

Évekbe telt, de sikerült egy ezer lejt meghaladó gyorshajtási bírságot érvénytelenítenie egy sofőrnek. Kulcsfontosságú volt a kitartása.

// még több főtér.ro
Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd