// 2026. augusztus 31., hétfő // Erika, Bella
Ady András Ady András

Grúz komponens

// HIRDETÉS

Persze akárhogyan is igyekszünk grúzosan Moszkvára fókuszálni, legalább a fél szemünket a balti fővárosokon, de főleg Kijeven kell tartanunk.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ady András
2014. február 27., 07:30

„Ahogy Ukrajna visszalépését, a fölötte Damoklész-kardként lógó polgárháborút és a legutóbbi véres eseményeket katasztrófaként könyvelte el az européerség, úgy azt, hogy Grúziának sikerült a keleti partnerségi csúcson parafálnia a társulási és szabadkereskedelmi programot, azonmód totális sikerként értékelték.

Ha azt nézem, hogy – az ebből a szempontból is megosztott Ukrajnától eltérően – Grúzia lakosságának háromnegyede egyértelműen EU-párti, és a grúzok tényleg tettek is a közeledésért az Unió felé, valamint nem függenek annyira az Uniótól kapható segélyektől, de az orosz olajtól sem, akkor az öröm jogos lehet. Ha idén alá is írják a felek az előkészített szerződését, úgy felmerül annak a reménye, hogy a jövőben csak rendeződik a most nem csak az évszak miatt befagyott grúz–orosz, orosz–grúz háborút követő helyzet, megszűnik a permanens feszültségforrás.

Szerintem azonban érdemes ezt az ügyet – hiszen kevésbé szól a valóban Európához tartozni akaró keleti »kis« országokról, mint a két tömb egymáshoz csúszásából eredő erős súrlódásról – szkepszissel kezelni.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik
Főtér

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Este nyolctól hajnali négyig futószalagon buktak le az ittas sofőrök
Székelyhon

Este nyolctól hajnali négyig futószalagon buktak le az ittas sofőrök

Csaknem kétszáz ittas gépjárművezetőt szűrtek ki a közlekedési rendőrök az elmúlt két éjszaka egy országos ellenőrző akció során. További tizenhat sofőrnél tiltott szerek fogyasztását mutattak ki a tesztek.

// még több főtér.ro
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
2026. augusztus 27., csütörtök

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
2026. augusztus 27., csütörtök

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal
2026. augusztus 17., hétfő

A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.