Ideje belátni azt is, hogy az uniós versenyszabályok paravánja mögé bújó, a hazai erdőkitermelésben élen járó multinacionális cégek kizárólag a saját hasznukat veszik figyelembe, ez pedig homlokegyenest ütközik az ország érdekeivel.
„Nem véletlenül: Johannist sokan – köztük a Ponta-kabinet környezetvédelmi minisztere – azzal vádolták, hogy külföldi lobbit támogat az erdővédelem ellenében, ezáltal pedig nem Románia érdekeit tartja szem előtt. Részben az ország számos nagyvárosában rendezett tüntetések hatására az elnök bejelentette, a legfelsőbb védelmi tanács napirendjére tűzi az illegális erdőirtások ügyét.
A felismerés helyes és megalapozott: az erdőirtás nemzetbiztonsági kérdéssé terebélyesedett Romániában, amelynek orvoslása immár nem tűr halasztást. A kormány ellenőrző szervétől a nyomozó hatóságokon át az illetékes állami intézményekig mindenki tisztában van vele, hogy folyamatosan csökkenek az ország területének mintegy 27 százalékát borító erdős területek, a rendszerváltás óta több millió hektárt eltüntetett a térképről az illegális tarolás.
De a masszív erdőirtás nem csupán környezetvédelmi probléma, hiszen a különböző régiókban egyre gyakrabban tapasztalható természeti katasztrófákat – árvizek, földcsuszamlások – többnyire ugyanez okozza. Az állami költségvetésnek okozott kárról nem is beszélve, amely a számvevőszék szerint az elmúlt három évben összesen 80 millió euróra rúgott.
Sok esetben sikerült feltárni a számos helyen pártokkal, politikusokkal összefonódó famaffia tevékenységét is, ám a hatóságok a legtöbbször úgy viselkedtek, mintha nem látnák a fától az erdőt. Ideje belátni azt is, hogy az uniós versenyszabályok paravánja mögé bújó, a hazai erdőkitermelésben élen járó multinacionális cégek kizárólag a saját hasznukat veszik figyelembe, ez pedig homlokegyenest ütközik az ország érdekeivel.
Az utcára vonuló zöldek szóltak a leselkedő veszélyekről, itt az ideje, hogy az állam is mindent megtegyen az ésszerű erdőkitermelés és -gazdálkodás érdekében.”
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.
Félreértés ne essék, nem a népet szapulom. De észre kéne venni, elsősorban a vezető rétegnek, mekkora semmi van az egységes és oszthatatlan nemzetállami szólamok mögött.

Ha a radikalizálódott társadalom fullba akarja tolni a kretént, lehet, hogy hagyni kellene megtapasztalni, milyen az. Igen, veszélyes, de van jobb megoldás?

Állítom, hogy a mioritikus hazában a rap a punk. Igen ám, de ahogy az idő telik, ezek a valóban rendszerellenes figurák azon kapják magukat, hogy egy illúziót szolgálnak. Vagyis a rendszer részeivé váltak.

36 év állt rendelkezésre ahhoz, hogy megépüljön a Maros völgyében a ratosnyai vízerőmű, amely most egyszerre politikai-stratégiai szimbólum, környezetvédelmi győzelem és a romániai beruházások örök totojázásának kudarca.

Ilyen országot, mint a mioritikus haza, nem látott vén Európa. Ja, de.

Az öreg punk elővarázsolt egy fiatalembert, aki dühösen kérdőre vonta a közönséget. És nem tudtuk elmondani, hova lett a repülőgép, az Északi-sark, a büszke és szabad Magyarország és a többi…

Azt nem tudni, hogy a lemondott miniszter ellen kik tervelték ki és hajtották végre az akciót, elképzelhető, hogy ez soha nem is fog kiderülni.
Azt nem tudni, hogy a lemondott miniszter ellen kik tervelték ki és hajtották végre az akciót, elképzelhető, hogy ez soha nem is fog kiderülni.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.