// 2026. október 17., szombat // Hedvig
Puskás Bálint Puskás Bálint

Ezért buktak meg a „kisebbségbarát” alkotmánymódosítások

// HIRDETÉS

A bírótársaim valamennyi alkotmányellenesnek nyilvánított cikkely esetében az alaptörvény első cikkelyére hivatkoztak, amely szerint Románia egységes nemzetállam. Interjú.

(Külön)Vélemény

Szerző: Puskás Bálint
2014. február 17., 13:48

Mire hivatkozva nyilvánították alkotmányellenesnek a bírák a kisebbségek számára kedvező módosító javaslatokat?

A bírótársaim valamennyi alkotmányellenesnek nyilvánított cikkely esetében az alaptörvény első cikkelyére hivatkoztak, amely szerint Románia egységes nemzetállam. Ezzel a paragrafussal ütközik szerintük a szimbólumhasználatra, a közigazgatási alegységek létrehozására vonatkozó előírás, illetve az is, amely lehetővé teszi, hogy a kisebbségek képviselői saját döntéshozó és végrehajtó szerveket hozhatnak létre.

Próbálta-e győzködni a bírákat az igazáról?

Öt órán keresztül soroltam az érveimet a mellett, hogy a kisebbségi jogokról szóló előírások nem csorbítják a román államnak sem a nemzeti, sem az egységes jellegét. Megemlítettem a balázsfalvi nyilatkozatot, idéztem a moldovai alkotmánybírák érveit is, amelyre hivatkozva a Pruton túli ország hivatalos nyelvéről döntöttek. Felvezettem az egész történelmet, de hát azt hiszem, hogy csak magamnak.

Lehet-e ezeket az RMDSZ-javaslatokat esetleg átfogalmazni úgy, hogy átmenjenek az alkotmánybíróság újabb szűrőjén?

Ha az alkotmánybíróság a hatályos alaptörvény szerint alkotmányellenesnek nyilvánít egy módosító javaslatot, akkor ezt az indítványt már nem lehet a parlament elé terjeszteni. Ez akkor lehetséges csak, ha alkotmányozó nemzetgyűlés alakul, amely új alaptörvényt fogad el.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.