// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella
Tibori Szabó Zoltán Tibori Szabó Zoltán

Érthetetlen a szemforgatás

// HIRDETÉS

„A jelenlegi kurzus veszélyes a magyarságra nézve, mert tagadja a szabadság, az emberi méltóság és a szolidaritás hármas alapelvét, amely nélkül nincs demokrácia, de szabad és becsületes nép sincs.” Interjú.

(Külön)Vélemény

Szerző: Tibori Szabó Zoltán
2014. február 11., 13:19

Tibori Szabó Zoltán visszamondta részvételét a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjára szervezett budapesti konferencián. Ennek okairól is kérdezte Parászka Boróka.

Mi az, amivel a »tudományosan megalapozott szembenézésnek« még el kell számolnia Magyarországon és Erdélyben?

Erről szerettem volna budapesti előadásomban bővebben beszélni. Nagyon nagy teret kapott Magyarországon az a nézet, miszerint a magyar zsidóság tragédiája az 1944. március 19-i megszállás nyomán következett be. Ezt sugallja az új Alaptörvény is. Azt üzenik, hogy a magyarság a holokauszt tekintetében ártatlan, mindent a németek követtek el. Miközben elhallgatják, hogy például Észak-Erdélyben a magyar hatóságok már 1940 őszén megkezdték a deportálásokat, és 1942-ig folytatták.

A kutatás ezzel nem maradt adós, megírtuk az eseményeket, a Csík vármegyei zsidóság sorsát például néhány évvel ezelőtt a marosvásárhelyi A Hétben közöltem részletekbe menően, dokumentáltan. Ám hiába írjuk meg ezerszer a történteket, ha a tények tudatosításával elmaradunk. Mert aztán jön a politika, és azt mondja, dehogy, minden másképp volt. A magyar politikának világosan kell fogalmaznia, hogy az emberek pontosan megértsék, miről van szó.

Legitim magyar kormányok magyar állampolgárokat küldtek a halálba, például Észak-Erdélyből, Máramarosból és a közigazgatási kirendeltségekből, de a trianoni Magyarországról is, 1940 és 1942 között, s ezt akkoriban a magyar honvédség, a rendőrség és a civil hatóságok együtt hajtották végre. Mint ahogyan százezres a nagyságrendje azoknak a magyar csendőröknek, rendőröknek, hivatalnokoknak és önkénteseknek, akik a német megszállást követően a teljes vidéki zsidóságot – csaknem 450 ezer embert – kifosztották, összegyűjtötték, gettóba zárták, ezerféleképpen megalázták, majd deportálták, azaz átadták egy idegen hatóságnak, hogy az kivégezze őket.

És akkor még nem beszéltünk a milliónyi passzív magyar szemlélőről.

Így van. A jelenlegi kurzus veszélyes a magyarságra nézve, mert tagadja a szabadság, az emberi méltóság és a szolidaritás hármas alapelvét, amely nélkül nincs demokrácia, de szabad és becsületes nép sincs. Ezért fogalmaztam úgy, amikor a részvételemet lemondtam, hogy remélem, a tragédia 70. évfordulóján a magyar társadalom – és ezen nem csupán a magyarországit értem – szembefordul a szélsőséges nézetekkel, az idegengyűlölettel, antiszemitizmussal teletűzdelt jelenlegi kurzussal, s megérti, azt a demokratikus világ és a történelem is el fogja ítélni. Ferenc pápa tavaly októberben megfogalmazta: »Az antiszemita keresztény ellentmondás. Az antiszemitizmust ki kell zárni az emberek szívéből és mindennapi életéből.« Érthetetlen az a szemforgatás, amelyet naponta tapasztalunk.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro