Erdélyi álompolgárok

"Ahhoz, hogy valaki beszélgetni tudjon másvalakivel, és ne menjen át az utca túloldalára, ha meglátja, az elemi jóérzésen és a józan észen kívül, mely (tegyük a kezünket a szívünkre és az agyunkra) nem segít minden esetben, közös történetek, élmények, tapasztalatok és emlékek kellenek, amelyeket olyan emberektől éltünk meg vagy örököltünk, akiket szerettünk. És amikor ennek a nagy versnek a fájdalma megszólalt Szép András zongorajátékával Laczkó Vass Róbert tenorján, azt éreztem, ezeket a fájdalmakat kaptam én is örökül a nagyszüleimtől. Mint Markó, én is megpróbáltam ellenni a fájdalommal, nem hagyni, hogy az életemet irányítsa, mint ahogy azt sem, hogy az örökös gyűlölet motorja legyen, de ha elcsatolásról, kettős állampolgárságról, irredentáról és álompolgárról hallok, bennem is megsajdul valami, mint benned és benne és bennük, és tudok csatlakozni ehhez a sajduláshoz, mert tudom, honnan-kitől érkezhet, és mivel jár. Nem kell szószedet vagy családi album ahhoz, hogy értsem, kik nyugszanak milyen sírokban, kiknek az életébe hasított bele a történelem, és hogyan, milyen indulattal és milyen tekintettel emlegették egy életen át ezt a hasítást, és alkati kérdés, hogy mindig szemügyre veszem, amivel azonosulok, és ez a közeledő-távolodó tangó ritmizálja az életem."