// 2026. november 4., szerda // Károly
béel béel

Életmódváltás-diktatúra

// HIRDETÉS

Néhány hiperaktív ember irányít bennünket, az életmódváltás elborultan hörgő hitlerei.

(Külön)Vélemény

Szerző: béel
2014. március 16., 09:33

„Őrjöngő donaldkacsaként ugrálnak mindenhol, és fröcsögő szájjal üvöltik a képembe, hogy lusta vagyok. Évek óta lusta vagyok, mert nem űzök reggel hatkor aerob sportokat, mert nem kocka a hasam tíz nappal szülés után, mert kerek a térdem, és a bőröm – mely meglepő módon egész testemet ugyanolyan minőségben borítja – nem győzte le a gravitációt. Azt kérdik tőlem az egyetlen és mindenek fölötti igazságot ismerő fitnesszguruk, a nyilvánosság avatott szócsövei, hogy hány év alatt szaladt fel rám az öt kiló, és miért gondolom, hogy az elmúlt évek lustálkodását pár hét alatt bepótolhatom. Ó, lustálkodtam, hát hogyne: önfeledten elnyúlva dolgoztam két munkahelyen, üres óráimban szültem egy kicsit, és neveltem azt a kisgyereket, ha már úgyis éppen egy helyen voltunk mindketten. Vezettem háztartást, és főztem baracklekvárt, de ez teljesen mindegy, mert engem a sátán kacaja kísér, hisz nem kocogtam, mikor a hajnal hasadt, csak lustán ringatgattam méhem gyümölcsét, hátha nyerek még egy félórát az ágyban, és nem kívántam csírát rágcsálni reggelire.

Istenem, soha nem gondoltam volna, hogy ismét eljön majd egy olyan kor, amelyben nem pihenhet meg, aki elfáradt, és nem lakhat jól, aki éhes. Amikor társadalmi szintű agymosó propaganda nyomán, felnőtt emberek önként vállalják az éhezést és a megállás nélküli cselekvést olyan magasztosnak mondott és elérhetetlen célok jegyében, mint a mesterségesen előállított tökéletes test és az ugyanígy létrehozott tökéletes élet, amelyet drága lapostévék és okostelefonok villódzó fénye kísér."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.