Ha nem számolunk le a „politikai korrektség” egyes életellenes dogmáival, a „liberális büntetőjog-politikával”, a bűnözők jogainak az áldozatok jogai elé helyezésével, majd leszámol velük a fokozatosan többségbe kerülő muzulmán tömeg.
„Az elég egyértelmű, hogy kritikátlan és teljes szolidaritást, amit most erőltet a liberális véleményterror apparátusa, nem lehet kicsiholni a keresztény konzervatív választókból, hiszen a támadás eszmei okokból megcélzott és kivégzett áldozatai, konkrétan a lap munkatársai nemcsak Mohamed prófétából űztek gúnyt, hanem a kereszténységből is.
Tették ezt ismételten, öncélúan, ordenáré és teljességgel elfogadhatatlan stílusban. S ha nem is érdemelték meg, amit kaptak, hiszen elfogadhatatlan, hogy az eltérő véleményt erőszakkal toroljuk meg (ezért is mélyen antiliberális és emberijog-ellenes a holokauszttagadás börtönnel való szankcionálása, illetve egyáltalában: állami üldözése), de az is tény, hogy kihívták a sorsot maguk ellen. A Charlie Hebdo éppen azt képviselte és képviseli, amit minden tradíciótisztelő ember zsigerből elutasít: a szándékos polgárpukkasztást, a blaszfémiát, a nemes értékek bemocskolását. (...)
...a logikus és természetes válasz a bevándorlás lehető legdrasztikusabb korlátozása lenne, párhuzamosan az önfenntartó börtönök megszervezésével, és a közbiztonság érdekében a lehető legkeményebb állami fellépéssel. Ha nem számolunk le a „politikai korrektség” egyes életellenes dogmáival, a »liberális büntetőjog-politikával«, a bűnözők jogainak az áldozatok jogai elé helyezésével, majd leszámol velük a fokozatosan többségbe kerülő muzulmán tömeg. Mert habár a terroristák nem azonosak a muzulmánokkal, de a muzulmán világ értékrendje, szokásrendje, világszemlélete gyökeresen különbözik a hagyományos európai keresztény értékrendtől, nem szólva a »tolerancia« fogalmának eltérő megítéléséről."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.