Igazából nem tudjuk, mi zajlik, de nem túl biztató, ami körvonalazódik. Minden út Moszkvába vezet?
Augusztus 20-án megjelent egy elemzés a Center for Eurasian Strategic Intelligence (CESI) nevű, önmagát az eurázsiai térség politikai, gazdasági és katonai kockázatait kutató és elemző csoportként meghatározó szervezet honlapján.
Az említett elemzés következtetése az, hogy az orosz titkosszolgálatok szorosan együttműködnek a romániai magyarság autonómiát követelő vezetőivel, hogy a térség romló etnikumközi légkörét kihasználva
mindez pedig Magyarország segédletével történik.
Az Átlátszó.hu oknyomozó portál azonban kiderítette, hogy a tevékenységét idén júniusban elkezdő CESI mögött egy stróman áll, akinek a nevén 84 cég van, mind ugyanarra a londoni címre bejegyezve.
Az Atlátszó is megállapítja, hogy az elemzés meglehetősen felületes fércmunka, és aki ismeri a romániai és romániai magyar helyzetet, bizony észreveheti, hogy a szerző mintha a az utóbbi hónapok sajtószemléjéből ihletődött volna.
Valószínűleg nem állunk távol a valóságtól, ha az a gondolat kezd motoszkálni a fejünkben, hogy az elemzés eredetije cirill betűkkel íródott, és hogy egy
eredménye. Különösen ha azt is hozzávesszük – és erre is az Átlátszó mutatott rá –, hogy magyarországi nemzeti radikális portálok vagy orosz szerverről üzemelnek, vagy pedig egyéb módon hozhatók kapcsolatba orosz internetes címekkel és doménekkel.
A diverziókeltés pedig – úgy tűnik – működik, hiszen a CESI elemzését mindenféle előzetes ellenőrzés nélkül idézte a román média, többek között az Adevărul vagy a Hotnews, de regionális és helyi hírportálok is. Csakhogy ők már összekötötték az elemzésben megfogalmazottakat az utóbbi hetek szinte minden
például a kolozsvári kétnyelvű banner megcsonkításával, vagy a torockói Székelykő topográfiai jelzéseinek bemázolásával, az autonómiatervezettel és Magyarországgal. És minden bizonnyal a jövőben is hivatkozni fognak az elemzésre és a további, hasonló megnyilvánulásokra, mert biztosan lesz még belőlük. A választási kampány pedig még el sem kezdődött.
Dan Tănasă hivatásos feljelentő blogját böngészgetve bukkantam rá egy írására, amely a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom székelyföldi tevékenységét erősen kidomborítva hivatkozik egy Facebook-közösségre, amely az állítólagos Szent István Légióé (Legion of Saint Istvan). Tănasă átveszi és vádlóan mutatja fel az oldalon látható fotót is, amelyen
Novorossziát támogató transzparenst tartanak az orosz, a székely és a HVIM-zászló kíséretében.
A közösségnek 157 kedvelője van, idén augusztus 15-én hozták létre, az oldalon pedig a névjegyben ékezethiányosan olvasható „Eljen a magyar!”, illetve a logóban látható „Szent István Légiója” néven kívül egyetlen szó sincs magyarul. Bejegyzéseiben, hivatkozásaiban, megosztott anyagaiban is felbukkan az eurázsiai eszme, Alekszandr Dugin, Vlagyimir Putyin fő ideológusa, és kapcsolatként is
Ki hozta létre ezt az oldalt? Hány hasonló van még a Facebookon? Honnan és kik működtetik? Mi a célja ennek az összehangolt ideológiai és propaganda-offenzívának? Az első három kérdésre valakik tudják a választ: maga a Facebook, és azok, akik a Facebooktól el szokták kérni az ilyen adatokat, és nem oroszok ;) . A negyedik kérdésre szintén tudja a választ valaki: elképzelhető, hogy a neve P-vel kezdődik és utyinnal végződik.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.