// 2026. október 12., hétfő // Miksa
Székedi Ferenc Székedi Ferenc

Az ébredés

// HIRDETÉS

Milyen gazdasági vagy szolgáltatási területekre szeretnének befektetőket vonzani Hargita megyében?

(Külön)Vélemény

Szerző: Székedi Ferenc
2014. március 12., 16:06

„Olvasom, hogy befektetést ösztönző társulás létrehozását tervezi Hargita Megye Tanácsa. És első gondolatként eszembe jut, hogy a romániai rendszerváltás után immár közel egy negyedszázad telt el, amíg eljutottak erre a következtetésre.

A kísérő tanulmányból megtudhatjuk, hogy 2011-ben (ennél frissebb adatra nem bukkantam) Hargita megyében mintegy 87 millióra tehető a befektetett külföldi tőke összege. Eszembe jut, hogy ez nagyságrendben alig valamivel több, mint amint legutóbb a Bosch, Kolozsvár mellett, egyetlen üzemébe befektetett.

És olvasom azt is, hogy a létrehozandó társulás majd összesíteni fogja a befektetésre alkalmas megyei telkek listáját, befektetői kalauzt dolgoz ki Hargita megye gazdasági versenyhelyzetének az ecsetelésére, adatbázist készít lehetséges romániai és külföldi befektetőkről, vásárokról, kiállításokról, nagykövetségekről, gazdasági attasékről, több minden másról és mindezeket majd online felületeken is megjelenteti.

És olvasom azt is, hogy a tanulmány készítői elemezték Kolozs, Brassó, Temes, Szeben és más megyék tapasztalatait, rádöbbenve arra, hogy a zöld mezős beruházások mellett helyenként a szocialista iparosítás egykori fellegvárait, a lerobbant gyárcsarnokat is tudták barnamezős beruházásokként értékesíteni.

Olvasok én még több mindent, csupán az alapkérdésre nem kapok választ. Milyen gazdasági vagy szolgáltatási területekre szeretnének befektetőket vonzani?”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába
Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Nem habozott a kézdivásárhelyi diák, amikor jelentős pénzösszeget talált az utcán
Székelyhon

Nem habozott a kézdivásárhelyi diák, amikor jelentős pénzösszeget talált az utcán

Példamutató becsületességéért részesült elismerésben egy kézdivásárhelyi diák, aki több mint ezer lejt talált az utcán, és saját elhatározásából átadta a pénzt a rendőrségnek.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.