Azt tartja a mondás, hogy alkalom szüli a tolvajt. Ha ezt tekintjük kiindulópontnak, bármi lehet „alkalom”. Az is például, hogy az európai menekültügy kapcsán a román kormányfő vadabbnál vadabb vádakat, alpári támadásokat fogalmazzon meg az „ősellenség”, a magyar kormány ellen.
„Ha nem másért, valamit »fel kell mutatnia«, ugyanis a 2015-2018-ra szóló »emigrációs stratégia«, illetve »akcióterv«, amit szerdán fogadott el a kormány, szokás szerint csupa általánosságokat tartalmaz, csupán porhintésre jó. A kabinet által kiadott közlemény szerint »újabb erőfeszítés, amelyet Románia tett a bevándorlási ügyek kezelésére«. A kormány a következő négy évben »odafigyel a migráció hatékony kezelésének összes aspektusára«, az európai politikát a hazai körülményekhez igazítja, és nem fog a magyarokhoz hasonlóan »száz évvel ezelőtti módszerekhez folyamodni«. A miniszterelnöki nyilatkozat természetesen újabb diplomáciai vihart kavart, és amikor ezek a sorok íródnak, még korántsem ért véget az üzengetés."
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)

Románia társadalma elveszítette a türelmét már a kormányalakítási képtelenség miatt. Az államtól függés azonban mélyen gyökerezik.
Románia társadalma elveszítette a türelmét már a kormányalakítási képtelenség miatt. Az államtól függés azonban mélyen gyökerezik.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
De ha csak pletyka is az egész, akkor is súlyos dolgokat mond el a demokráciának nevezett színjátékról.

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.