Nem pusztán attól lesz jó az üzleti környezet, ha alacsonyak az adók. Az is kell ehhez, hogy az adórendszert ne változtassák mindenféle jövő-menő kormány osztogatási vagy egyéb kedve szerint.
„Az is elég fura első hallásra, hogy az a kormányfő, akinek eddigi regnálása alatt egy egész halom adószabályt változtattak meg a fent említett féléves bevezetési határidő figyelmen kívül hagyásával, most erre hangsúlyt helyez. Próbálja komolyság látszatát kelteni, csakhogy a szocliberális hatalomátvétel óta adópolitika címén elkövetett ámokfutást látva már nem maradt hitele. Pont ezért nagyon nehéz egyetérteni az egykori kormánypartner részéről elhangzó véleménnyel is, miszerint vállalkozóbarát üzleti környezetet teremthetne az új adótörvénykönyv. Mert elméletileg így van, de mifelénk a dolgok gyakorlati oldala nincs köszönő viszonyban az elmélettel.
Vállalkozóbarát környezethez, ami végső soron az életszínvonalunk tartós javulásának is a záloga, még nem elég csak adókulcsokról beszélni. Nem pusztán attól lesz jó az üzleti környezet, ha alacsonyak az adók. Az is kell ehhez, hogy az adórendszert ne változtassák mindenféle jövő-menő kormány osztogatási vagy egyéb kedve szerint, hol a nyakába sózva az adófizetőnek egy újabb illetéket, aztán másnap eltörölve másik két egyéb sarcot, hanem egyszer írjanak meg egy jó adótörvénykönyvet, aztán legalább tíz évig hagyják változatlanul. Azért, hogy aki nem gyors hasznot akar lefölözni, hanem tisztességes vállalkozást működtetni, az tudjon legalább középtávra tervezni úgy, hogy csak a gazdasági életben megszokott kockázattal kelljen számolnia, ne kelljen még attól is rettegnie, hogy a kormány egyik napról a másikra kirántja alóla a szőnyeget, mert épp jön egy kampány és fedezet kell a szavazatvásárláshoz. Komoly befektetőket csak komoly és következetesen be is tartott szabálykerettel lehetne az országba hozni."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.