// 2026. november 5., csütörtök // Imre
Pap István Pap István

A legitimációs válság jelei

// HIRDETÉS

Ha már szellemi, anyagi nyomor van az országban, akkor legalább nemzetellenes bűnbakok legyenek, akiket lehessen büntetni meg elnyomni.

(Külön)Vélemény

Szerző: Pap István
2014. április 16., 11:24

„A most szóba hozott törvényjavaslatok mintegy alátámasztják a magyar politikus véleményét, hiszen a bűnbakkijelölés mellett ezért is szüksége van a román politikai elitnek effajta szimbolikus, meg büntetőjogi önmegerősítésekre.

A román nemzet gyalázásának bűncselekménye még csak egy kósza javaslat, de az utcanév-ügyet már megszavazta a szenátus, és a romániai parlamentet ismerve nagy valószínűséggel a képviselőház is rábólint majd erre az aberrációra. De ha jobban belegondolunk, az erdélyi magyarság a maga javára fordíthatja a leendő törvényt. Az 1918. december 1-jén elfogadott Gyulafehérvári Nyilatkozat egyik bekezdése ugyanis így szól: »Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára. Minden népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által.«

Ez olyan szép szöveg, amire magyar, román, német, cigány, stb. nyelvű zeneszerzői versenyeket lehetne szervezni, és az erre a szövegre komponált muzsikákat a december elsejei ünnepségen lehetne előadni, vagy slam poetry versenyeket lehetne szervezni, és az lenne a feladat, hogy ki tud minél frappánsabban szöveget improvizálni erre az alapgondolatra, netán minden december 1-jén a kisebbségi vezetésű városok népviseletbe öltözött küldöttsége nagy csinnadrattával Gyulafehérvárra mehetne, és elvinné ezt a követelést az ott grasszáló magas rangú román politikusoknak, stb., stb.

A román állam minden áron az itteni kisebbségek, és főleg a magyarok fejébe akarja verni ezt az egyesülésdit. Nagyon megérett már az idő arra, hogy az erdélyi magyarok ne csak elszenvedői legyenek ennek a nevetséges nacionalista propagandának, hanem kezdeményezőkké váljanak, és ne csak december 1-jén, de nap mint nap követeljék a román államtól annak az ígéretének a betartását, amelyet az ország legfontosabb önlegitimáló aktusában, a Gyulafehérvári Nyilatkozatban tett minden Romániába került nemzeti közösség számára. Amíg ezt az ígéretét nem teljesíti, addig Románia – az itt élő kisebbségek számára legalábbis – folyamatos legitimációs mulasztásban van, sőt, legitimációs válságban szenved."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.