Segélyre szorul a segélyekért felelős minisztérium. Nyugdíjra és postai költségekre kért pénzt a kormánytól.

Kolozsvár, Nagyvárad, Arad és Temesvár a hétvégén hivatalossá teszi koalícióját.

Erdély, ugye, 1918-ig amúgy is egyfajta Európai Unió része volt. Ezt mondta a román sajtó egyik nagyembere, Cristian Tudor Popescu.

Ha már ott van, használják is ki, hát nem?

Rakományostól borult fel a teherautó.
Eurótízmilliókat kap Románia.
Eurótízmilliókat kap Románia.
Athén és Pompei mellett említik az Erdélyi-szigethegységet.

Amúgy Papp Attila Zsolt álnéven jár közöttünk. És bemutatták az új verskötetét Tengerkolozsváron, Vízierdélyben. Kicsit felugrottunk mellé a költői trámvájra.

A hatóságok egyelőre tehetetlenek.
A hatóságok egyelőre tehetetlenek.
Nem védte meg a védőkorlát.
Nem védte meg a védőkorlát.
Nagyváradra várják a közlekedési tárca illetékeseit egy Bihar megyei aszfaltcsík miatt.

Akár 4-5 óráig is feltartóztatják a kárpátaljai magyar elöljárókat a határátlépéskor.

Még idén felavatják az új utasfelvételi részleget, de már készülnek az új terminál tervei is.

Nem, kedves Olvasónk, ez nem vicc. De. Vagyis hát nem.

Egy Galac megyei településen kafkai átváltozáson megy át a Hősök emlékműve.

Miután saját lányait ejtette teherbe.
Miután saját lányait ejtette teherbe.
A Ploieşti-i férfit 35 alkalommal érték tetten.

A bagoly mondja… kezdetű szólás két szereplője ezúttal Liviu Pop volt tanügyminiszter (a bagoly) és Klaus Iohannis államelnök (a veréb).

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.