Nem siette el a nyomdatársaság.
Nem siette el a nyomdatársaság.
Törvénytervezet készül, már a második ebben a témakörben, Zakariás Zoltán RMDSZ-(EMNP-)képviselőé után.

Egy egyesület adományokat gyűjtött, és felépített egy moduláris részleget a kiégett intenzív osztály pótlására.

A külföldön is keresett 13. századi nagydisznódi kereszt mindvégig egy helyi lakosnál volt.

A szakik így gyorsan bejelentették, hogy a romániai 12–17 éveseket augusztus 2-ikától Modernával is lehet oltani, szeptembertől pedig jön a harmadik dózis.

Ez elviekben azt is jelenti, hogy az arany a földben marad.

Három állami vállalatnál folytatódik a nagytakarítás: tényleges munkát nem végző igazgatók mennek a levesbe.

És a végén még örülhetett mindenki, hogy a lángok nem terjedtek át a közeli erdőre is.

Hétfőn későn este végzett a munkával az utolsó váltás.

Az oltottak mindenhol kedvezményeket élveznek: nyilvánosságra kerültek az augusztus elsejétől érvényes lazítások.

Ezt igazolják a statisztikai adatok is.
Ezt igazolják a statisztikai adatok is.
A BOR inkább magyarázkodik, minthogy oltakozásra buzdítson, pedig Dan Barna nagyon szeretné, ha oltakozásra buzdítana.

A háttérben vírusfertőzés áll, de nem koronavírusról van szó.

Kamerák kereszttüzében, a csendőrök szeme láttára csapott össze a két tábor.

Kellene már egy drasztikus törvény, mely megfékezné az őrült közúti száguldozást Romániában.

Gernyeszegen történt a tragédia, a környéken sok a medve.

Közel 40 fokkal kecsegtetnek.
Közel 40 fokkal kecsegtetnek.
Az oktatási miniszter figyelmeztet.
Az oktatási miniszter figyelmeztet.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.