A kulturális minisztérium ismét nemzeti fontosságú történelmi hellyé nyilvánította Verespatakot.

Ha elfogadják azt a javaslatot, amely szerint legalább két métert kell hagyni a gyalogosoknak. Az annál szélesebb járda Romániában inkább csak kuriózum.

Az idei Téli Majális számokban: 22 csapat, 450 résztvevő, 12 feladat, 6 óra.

Úgy tűnik a román hatóságok szemfülesebbek voltak, mint a franciák.

A cél a műemlékvédelem és az értékmentés.

Mert hogy Romániában aláírásgyűjtés folyik a homoszexuális házasságok alkotmányos tiltásáért.

Állami eszközökkel próbálnak fellépni az önrendelkezési törekvésekkel szemben Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint.

Carles Puigdemont legfőbb célja az önálló katalán állam megteremtése.

A brit rocksztár 69 éves volt.
Nemes Jeles László filmje – amelynek egyik szereplője a kolozsvári Molnár Levente – a legjobb idegen nyelvű filmnek járó elismerést kapta a Hollywoodban akkreditált külföldi újságírók szövetségének gáláján.

Úgy tűnik, nem. Nekik elég, ha a székely kosaras lányok megjelennek a pályán, és már üvöltenek is.

Mivel diszkriminatívnak tartja.
Állítólag hajlandó lett volna az ország ellen irányuló terrorakciókban is részt venni.

Szőcs testvére a hatóságok enyhén szólva is visszás magatartására hívta fel a figyelmet.

Iskolák megújulását is finanszírozzák.
Iskolák megújulását is finanszírozzák.
A rajongók interneten követhették az eseményt.
A német kancellár a bűncselekményt elkövető menedékkérők azonnali kiutasítása mellett foglalt állást.

A két fedélzeti adatrögzítőt már eltávolították a gépből.

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.