Párhuzamos állami rendszer, úgynevezett civil társadalom, Soros György. De a Sapientiát nem bántaná – ígéri. Márpedig ha ő ígéri, akkor biztos úgy van.

FRISSÍTVE - December óta bujkált a hatóságok elől. Mivel hamis iratokkal igazolta magát, Szerbiában is vádat emelnek ellene.

Az Iszlám Állam alagútjait akarták kifüstölni vele Afganisztán keleti részében.

Maga a brit statisztikai hivatal rukkolt elő a becsléssel.

Még nem tudni, pontosan mit és hogyan decentralizál a kormány, de a megyékhez idén biztos nem nyúl.

Bár Bukarest utolérhetetlen, azért Erdély is szépen teljesít. Teleorman viszont az utolsó helyen szerepel a listán.

A nem véletlenül hírhedt The Sun brit bulvárlap ismét bebizonyította, mennyit ér a szavahihetősége.

A hegyekbe visszatér a tél, a hőmérséklet akár mínusz 11 Celsius-fokra is lecsökkenhet.

Kétezer éves a húszdekás ezüstékszer.
A Pénzügyi Felügyelet ezzel „hálálta meg”, hogy a cég levélben riogatta a magánnyugdíjak államosításával az ügyfeleit.

Viszont egyre minőségibb termékeket.
De az Iszlám Állammal azért kapcsolatban állt.

A kormány alaposan belemászik a fiskális rendszerbe, de azt ígéri, hogy ez nekünk jó lesz.

Hét területen ad át a kormány hatásköröket a helyi önkormányzatoknak. És remélhetőleg pénzt és eszközöket is.

Nevetségesnek tartják ugyanis, hogy a HVIM-vezetők ellen nem találtak a terrorvádakat igazoló bizonyítékot, mégis elítélték őket.

A két ország külügyminisztere főleg Szíria kapcsán nem ért egyet.

Ezúttal nemcsak a „lex CEU” miatt, hanem a civiltörvény módosítása ellen vonultak utcára. Óriásszívet alkottak a Hősök terén, majd mozgóblokáddal zártak le forgalmas csomópontokat.

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.