Több ország kormánya is szeretne vásárolni belőlük.

Maga az egészségügyi miniszter igyekezett megnyugtatni a kedélyeket.

A CFR focicsapata idegenben már nem tudta legyőzni az andorrai bajnokot a Konferencialigában, de a hazai győzelemnek köszönhetően továbbment egy szerény képességű, de tökösségből példát mutató csapat ellen.

A nackóromán szervezet vezére, Mihai Tîrnoveanu szerint a felvonulással az autonómiatörekvések ellen is tiltakozniuk kell.

Nők áradoznak közel egy órán át arról, hogy milyen nagyszerű emberekkel dolgoztak együtt a titkosszolgálatnál a 80-as években. Az audiovizuális tanács hivatalból vizsgálatot indít, mert nem ez az első eset, hogy kedvező színben tüntetik fel a Securitatét a TVR-nél.

A zongoraművész csúcstartó lett a legmagasabban bemutatott zongorajáték kategóriában, miután az Everest tövében eljátszotta (többek közt) a magyar és a székely himnuszt.

Orbán Viktor tusványosi beszéde verte ki a biztosítékot.

Illegális gáttal megállított folyó, lemészárolt tejelő tehenek… Mi jöhet még?

A baleset egy vasúti átkelőnél történt.
A baleset egy vasúti átkelőnél történt.
Az időközi választásokra várhatóan csak valamikor ősszel kerül sor az érintett, mintegy 40 településen.

Egy felmérés szerint az egészségügyben még mindig dívik a korrupció.

A nem akármilyen teljesítményt a rendőrök jókora bírsággal honorálták.

Fél év alatt közel kétszáz medvekárról érkezett jelentés, tíz vadállatot ki is lőttek.

A kórházakban egyelőre nincs zsúfoltság, az előrejelzések viszont nem túl biztatóak: jövő héttől nem lesz szokatlan a napi tízezer fölötti esetszám sem.

Szemtanúk szerint az egyenruhások két fesztiválozót is lerángattak a vonatról.

Az intenzív terápia szakorvosát reggel nyolcra várták a páciensei, útközben azonban nehézségeket okozott a vezetés, így egy ház kerítésén landolt a gépkocsijával.

Egy bolygó várta lélegzet-visszafojtva a juhász, ex-EP-képviselő fociklub-tulajdonos szavait. Ja nem…

A nagyszabású rendőri akciót még vasárnap este hajtották végre.

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.