// 2025. november 13., csütörtök // Szilvia

Zsilvásárhely polgármestere szerint a városban álló világhírű Brâncuși-szobrok csak kődarabok

// HIRDETÉS

És túl sokba kerül az őrzésük.

Mit tenne ön, ha polgármester lenne, és a városában szabadtéren megtekinthetőek lennének a világ egyik leghíresebb szobrászművészének alkotásai?

Gyanítjuk, hogy a többség azt válaszolná: mindent megtennénk, hogy a művek révén a város felkerüljön a nemzetközi turizmus térképére, és pláne nem takarékoskodna azzal, hogy épségben megőrizze őket, hiszen viszonylag kevés város mondhatja el magáról – pláne Romániában –, hogy egy, a 20. század elején, Párizsban világhírnévre szert tett alkotó művei díszítik.

Na, a dél-romániai Zsilvásárhely (Târgu Jiu) polgármestere pont nem így látja.

Mint az közismert, a városban áll a neves román szobrász, Constantin Brâncuși több köztéri műalkotása is – mint A végtelen oszlop, A csók kapuja vagy A csend asztala –, ami általában az oda látogatók első számú célpontja.

Mivel azonban a szabadtéri alkotások gyakran válnak vandálok áldozatává, az önkormányzat folyamatosan őrizteti.

Nos, ebből lett elege Marcel Romanescu polgármesternek, aki szerint az alkotások őrzése túlságosan sokba kerül.

Ő konkrétan úgy fogalmazott, hogy az önkormányzati rendészek – vagy helyi rendőrök, ahogy tetszik – havi nettó 3600 lejt kapnak „valami kődarabok” őrzéséért.

„Mert egy dolog napi 24órán keresztül valami kődarabok mellett állni, és más dolog minden nap kapcsolatba kerülni a város polgáraival” – méltatlankodott az elöljáró.

A helyi közgyűlés egyik tagja ezek után megjegyezte, sok város büszke lenne rá, ha ilyen „kődarabok” állnának a településen, de az elöljárót ez nem hatja meg.

Szerinte sokkal jobban járnának, ha egy magán őrző-védő céggel szerződnének a műalkotások őrzésére, ez ugyanis 30 százalékos megtakarítást jelentene.

Mit is mondhatnánk: az elöljáró most bebizonyította, hogy a realitás talaján álló, igazi menedzseralkat.

És még takarékos is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro