// 2024. október 1., kedd // Malvin
Térplasztikus fogalmazás

Zsilvásárhely polgármestere szerint a városban álló világhírű Brâncuși-szobrok csak kődarabok

És túl sokba kerül az őrzésük.

Mit tenne ön, ha polgármester lenne, és a városában szabadtéren megtekinthetőek lennének a világ egyik leghíresebb szobrászművészének alkotásai? Gyanítjuk, hogy a többség azt válaszolná: mindent megtennénk, hogy a művek révén a város felkerüljön a nemzetközi turizmus térképére, és pláne nem takarékoskodna azzal, hogy épségben megőrizze őket, hiszen viszonylag kevés város mondhatja el magáról – pláne Romániában –, hogy egy, a 20. század elején, Párizsban világhírnévre szert tett alkotó művei díszítik. Na, a dél-romániai Zsilvásárhely (Târgu Jiu) polgármestere pont nem így látja. Mint az közismert, a városban áll a neves román szobrász, Constantin Brâncuși több köztéri műalkotása is – mint A végtelen oszlop, A csók kapuja vagy A csend asztala –, ami általában az oda látogatók első számú célpontja. Mivel azonban a szabadtéri alkotások gyakran válnak vandálok áldozatává, az önkormányzat folyamatosan őrizteti. Nos, ebből lett elege Marcel Romanescu polgármesternek, aki szerint az alkotások őrzése túlságosan sokba kerül. Ő konkrétan úgy fogalmazott, hogy az önkormányzati rendészek – vagy helyi rendőrök, ahogy tetszik – havi nettó 3600 lejt kapnak „valami kődarabok” őrzéséért. „Mert egy dolog napi 24órán keresztül valami kődarabok mellett állni, és más dolog minden nap kapcsolatba kerülni a város polgáraival” – méltatlankodott az elöljáró. A helyi közgyűlés egyik tagja ezek után megjegyezte, sok város büszke lenne rá, ha ilyen „kődarabok” állnának a településen, de az elöljárót ez nem hatja meg. Szerinte sokkal jobban járnának, ha egy magán őrző-védő céggel szerződnének a műalkotások őrzésére, ez ugyanis 30 százalékos megtakarítást jelentene. Mit is mondhatnánk: az elöljáró most bebizonyította, hogy a realitás talaján álló, igazi menedzseralkat. És még takarékos is.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro