// 2026. november 7., szombat // Rezso

Zöld fényt kaptak a vörös tüntetések

// HIRDETÉS

A PSD kiáll a büntetőügyes elnök, Liviu Dragnea mellett. Persze nem nyíltan. Sumákolva, ahogy szokott.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának pénteki, Herkulesfürdőn megszervezett gyűlésén többek között megszületett a döntés: hivatalosan nem szerveznek Bukarestben szimpátiatüntetést a nagyfőnök, Liviu Dragnea vagy a kormány mellett.

A megyei fiókszervezetek viszont akkor szerveznek tüntetést, amikor nekik jól esik, de figyelem: a megmozdulások témája „Románia” kell legyen. Ez egész pontosan azt jelenti, hogy nem fognak nyíltan a Tel Drum-ügyben érintett és megvádolt pártelnök mellett tüntetni. Csak úgy szőrmentén.

Amint arról beszámoltunk, Liviu Dragnea csütörtök este kijelentette: ezúttal nem fogja ellenezni a tüntetéseket, csak éppen meg kell egyezni, miről is szóljanak konkrétan.

Az üggyel kapcsolatban a PSD főtitkárhelyettese, Codrin Ștefănescu ezt írta Facebook-oldalán: „A lengyel és magyar kormánypártok képesek voltak százezres tömegfelvonulásokat szervezni az országukért, vagyis nem csak a pártjukért. A PSD, amely európai szinten hatalmas választási győzelmet aratott, pont a PSD ne lenne erre képes?”

Ugyanaz a Codrin Ștefănescu azt nyilatkozta az egyik tévécsatornán, hogy a tervezett tüntetések lényegében a párhuzamos állam által elkövetett visszaélésekre akarják felhívni a figyelmet, mert Romániában szerinte szörnyű dolgok történnek a párhuzamos állam irányítása alatt.

A PSD végrehajtó bizottsága amúgy egyöntetűen elfogadott egy határozatot, melyben egyrészt az áll, hogy a szociáldemokraták a tavalyi választási kampányban meghirdetett összes vállalást teljesítette.

Másrészt a szövegben ismételten feltűnik a „párhuzamos és törvénytelen állam” kifejezés. Ez „ az állam megpróbálja átvenni a hatalmat”, és közhasznú forrásokat használ céljai elérése érdekében. Ugyanakkor említésre kerül Klaus Iohannis államelnök tartózkodása az ügyben, sőt, egyenesen a bűnrészessége. 

A büntetőügyes Liviu Dragnea reagált Klaus Iohannis személyére vonatkozó kritikáira is, miszerint egy bűnvádi eljárás alatt álló személynek nincs mit keresnie az ország vezetésében: „Nem mondott semmi újat. Lehet, hogy csak olyan személyek vehetnek részt az állam vezetésében, akik hamis úton szereztek maguknak néhány házat.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro