// 2026. október 16., péntek // Gál

Závada Pál nem olvassa a Kurucinfót

// HIRDETÉS

A váradi Törzsasztal szezonnyitó író-olvasó találkozóján megtudtunk mindent, amit nem szerettünk volna tudni Závada Pál legutóbbi regényéről – legalább is annak elolvasása előtt. De sok olyat is, ami a regényből nem derült volna ki.

Závada Pál Természetes fény című regényének idei megjelenése után sokan úgy vélekedtek, hogy a huszadik századi magyar irodalom egyik legfontosabb művét írta meg a tótkomlósi szerző. Nem csoda tehát, hogy kíváncsian vártam a nagyváradi író-olvasó találkozót, igaz, Závada nem először járt városunkban. A Törzsasztal évadnyitóján Kőrössi P. József költő, novellista, kiadóvezető kérdezte a meghívottat.

A beszélgetés során két, egymástól látszólag független gondolat tűnt számomra a legérdekesebbnek. Egyrészt az a módszer, ahogyan a szerző kutatja a közelmúlt tragikus eseményeit, másrészt pedig a konkrét történésekhez való objektív viszonyulása. A módszernél maradva, mindjárt a beszélgetés elején kiderült: Závada regényeiben az a közös, hogy egy letűnt korszak apró, talán jelentéktelennek tűnő dokumentumaira építkeznek.

A dokumentumok jellemzően régi padlásokról és pincékből előkerült fotók, levelezések, előhívatlan filmtekercsek, melyeket kitartóan gyűjt az író. Mint elhangzott, 1983-ban egy doboznyi régi képet talált, amit egy hivatásos fényképész hagyott hátra a családi házukban. Ezek által, illetve nagymamája elbeszélése nyomán kirajzolódott egy kép, a háború előtti és utáni Tótkomlósról, ami segítette az alkotói folyamatot. Később elmondta: a Természetes fény írásakor igyekezett a regény helyszíneinek mindegyikéről archív fotókat szerezni. Azt is megtudhattuk, hogy a régi dokumentumok iránt hasonló érdeklődést mutató doktor barátjával együtt

igyekeznek megmenteni minél több régi fotót és papírt,

ezért előfordul, hogy amennyiben egy régi háznál lomtalanítást végeznek, „lecsapnak” a mások szemében értéktelen lomokra. Így talált például egy zacskó régi levelet, melyekben egy katona ír kedvesének a frontról – igaz, meglehetősen unalmas történeteket –, és amelyet szintén felhasznált a későbbiekben.

Ami a háború brutalitásához való viszonyulást illeti, Závada Pál elmondta: ha az ember elkezd ezzel a korral foglalkozni, sok olyan történettel találkozik, miszerint az orosz, német és magyar, stb. katonák egyforma brutalitással bántak a megszállt területeken a lakossággal. Ezt pedig a regényében is leírja. Ezek nem fikciós, hanem jól dokumentált történetek – tette hozzá Závada. Ugyanakkor tisztázta: különbséget kell tenni a becsületes és a szadista katonák között. A megszállók, ha a lakosság körében ellenállást tapasztaltak,

szabadon használhatták a lőfegyverüket,

a szadisták sokszor éltek is a lehetőséggel. Olykor saját honfitársaikat is lelőtték, ha megtudták, hogy azok együttműködtek az ellenséggel. A becsületesebb katonákban – így a regénye főhősében is – komoly erkölcsi- és identitásválságot jelentett az egyre durvuló háború. Olyan helyzetbe kerültek a háború előtt polgári életet élő katonák, melyben nem volt elkerülhető a gyilkolás – fogalmazott Závada Pál. Kőrössi P. József azon kérdésére, hogy érik-e támadások, mert le merte írni, hogy a magyar katonák sem voltak különbek, az író kifejtette: nem szokta figyelemmel követni, hogy mit ír a Kurucinfó.

A beszélgetés során sok minden kiderült a regényről, talán még több is, mint amennyit egy majdani olvasó tudni szeretett volna. Arról viszont így is meggyőződhettem, hogy a cselekmény szálainak és végkimenetelének ismeretében is föltétlenül érdemes kézbe venni a könyvet.  

Fotó: Mészáros Tímea

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro