// 2026. április 8., szerda // Dénes

Vörös csillagokat láttak a szemeik előtt a kolozsvári focisták

// HIRDETÉS

Alig egy hetet tölt az Európa Ligában a Bajnokok Ligájától már korábban elbúcsúzott CFR, amely négygólos belgrádi veresége után a csoportkörben a harmadik számú európai focisorozatba, a Konferencia Ligába is belekóstolhat majd.

Hiába van hátra a kolozsvári visszavágó, négygólos különbséget aligha tud ledolgozni a kolozsvári csapat a Crvena Zvezda ellen. A kedd esti első meccsen nem játékban, hanem agresszivitásban és opportunizmusban volt hatalmas különbség a két csapat között, a szerb bajnok ugyanis hat nagy helyzetéből négy gólt lőtt, miközben a CFR csak egy felső lécre bikázott Alibec-lövésig jutott.

Marius Șumudicával ugyan a Liga 1-et továbbra is uralja a fellegvári csapat, az európai meccseken ugyanakkor már nem képes olyan szintű focira, mint az az előző két évben, Dan Petrescu edzősége alatt.

És most nem is egy nyugat-európai topcsapat, hanem egy dicső múltú, korábbi BEK-győztes, ám a jelenben egy-egy csoportkörös szereplést már szintén sikerként elkönyvelő balkáni csapat szedte szét a kolozsvári védelmet, elsősorban rámenősségének, erőszakosságának köszönhetően.

Az elmúlt négy évben felépített, precízen működő hátvédsor Paulo Vinicius elengedésével és Andrei Burcă sérülésével most hibát hibára halmoz: a Zvezda első két gólja főként Denis Ciobotariu rossz helyezkedésének betudhatóan született meg, a negyediknél a csapatkapitány Camorát fejelte le a labdát agresszívabban támadó Ivanics.

Șumudică alatt alig két hónap után már rezeg a kispad, az Európai Konferencia Liga olyannyira nem szerepelt a klubvezetés tervei között, hogy minimális nemzetközi célként prémium sem jár érte.  Meg hát a pénzdíj is kevesebb ott, mint az EL-ben – persze az ellenfelek is gyengébbek, de az egy hét alatt Bernben és Belgrádban hetet kapott CFR-nak túl könnyű csapat már nehezen jöhet Európában.

Európa Liga, play-off kör, első mérkőzés:

Crvena Zvezda Belgrád–Kolozsvári CFR 4-0 (Pavkov 5. Katai 38., Ben Nabouhane 68., Ivanics 77.)

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán
Székelyhon

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán

Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.

// még több főtér.ro