A miniszterelnök pedig szép nagy adóemelésről beszélt csütörtökön.
Florin Cîțu volt kormányfő, valamint Vlad Voiculescu és Oana Mihăilă volt egészségügyi miniszterek a főszereplői a DNA legújabb nagyszabású akciójának. A korrupcióellenes ügyészek már a három politikus mentelmi jogának megvonását is kérték, hogy bűnvádi eljárás indulhasson ellenük, mégpedig komoly kárt okozó hivatali visszaélés miatt. A vád szerint elsősorban rajtuk múlt az, hogy Románia alaposan túlvásárolta magát koronavírus elleni vakcinákból: miközben az országban 10,7 millió oltásra jogosult személy volt, az akkori kormány előbb 37, majd még 52 millió dózist rendelt az oltóanyagokból, ráadásul úgy hogy semmiféle felmérés nem igazolta ennek szükségességét. Ez azt jelenti, hogy a nevezettek több mit egymillió eurós kárt okoztak a fejetlen vásárlásaikkal. A PSD máris kihasználta az alkalmat, hogy két lábbal szálljon bele fent nevezettekbe.
Facebook-bejegyzésük ezzel kezdődik: „Miközben a románok haldokoltak, Voiculescu, Cîțu és Mihăilă loptak!” A későbbiekben bűnözőknek nevezik a három politikust, és konkrétan azt írják, hogy Cîțu és Voiculescu bezárták az embereket a házaikba, hogy lophassanak. A Digi24 forrásai szerint a PNL-sek lazán meg fogják szavazni párttársuk, volt elnökük, Florin Cîțu mentelmi jogának megvonását.
A Temes megyei Újszentes egyik helyi rendőre okozott balesetet csütörtökön Temesváron, a járványkórház előtt. Az 53 éves férfi úgy nekiment egy másik járműnek, hogy az átsodródott a szemközti sávba és egy harmadik autóval is koccant. A balesetben személyi sérülés nem történt. A balesetet okozó rendőrt megszondáztatták és drogtesztnek is alávetették, kiderült, hogy ittas volt, és vélhetően pszichoaktív szert is fogyasztott. Az év rendőre címről így vélhetően lecsúszott idén.
Marcel Ciolacu miniszterelnök csütörtökön azt mondta, hogy jövőre nem lesz adóemelés, de mivel az országos helyreállítási tervben Románia azt is vállalta, hogy adóreformot hajt végre, a későbbiekben mindenképpen többet fogunk fizetni. A kormányfő két lehetőséget vázolt fel: vagy marad az egységes adókulcs, de a jelenlegi 10 helyett 16 százalékra emelik azt, vagy visszatérünk a progresszív adórendszerhez – igaz erről részleteket nem árult el, csak azt, hogy ettől a lehetőségtől sem zárkózik el. Korábban már Marcel Boloş pénzügyminiszter is belengette, hogy 2025-ben jön az adóreform, ami fájni fog.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.