// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
DNA

Vizsgálatot indított a DNA a börtöntudósok ügyében

Több egyetemi oktató adhatott kétes ajánlásokat a tudományos munkákhoz.

Hivatalból vizsgálatot indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) annak kapcsán, hogy több, börtönbüntetését töltő elítélt futószalagon írja a tudományos értekezéseket a rácsok mögött.

A DNA arra gyanakszik, hogy több, korrupció miatt elítélt személy segítséget kapott, hogy korábban szabaduljon, a törvényes előírások kihasználásával. Az érvényes előírások szerint ugyanis 30 nappal rövidül a letöltendő börtönbüntetés időtartama minden egyes megírt és kiadott tudományos munka után.

A korrupcióellenes ügyészek szerint több személy összehangoltan dolgozott, hogy az elítéltek szabadulásának feltételei formálisan teljesüljenek. A börtönhatóság dokumentumai és a nyilvános szférában megjelent adatok alapján a DNA azt feltételezi, hogy ezek a feltételek valójában nem teljesültek.

A korábbi szabadulást tudományos tevékenység ellenében lehetővé tevő törvényi előírás kihasználásával létrejött egy olyan megoldás, amelyet egyetemi oktatók, könyvkiadók és börtönök döntéshozó képviselői összedolgoztak, hogy bizonyos elítéltek hamarabb szabadulhassanak – áll a DNA közleményében.

A feltételezések szerint több egyetemi oktató kétes értékű ajánlást adott a tudományos munkák indoklására, mások még nemzetközi tudományos konferenciák nyilvántartásába is becsempésztek börtönben készült írásokat, sőt, olyan eset is volt, hogy ugyanazt az ajánlást több íráshoz is felhasználták.

Arra is gyanakszik a DNA, hogy több munkát más személyek írtak az elítéltek nevében. Olyan könyveket is idéznek a börtönbeli szerzők, amelyekhez nem férhettek hozzá sem a könyvtárban, sem az interneten.

Gyanús több könyvkiadó is, mivel kis példányszámban adták ki a börtöntudósok munkáit, a könyveket nem dobták piacra, de nem is vették figyelembe a könyvkiadás szokványos szempontjait, vagyis a piaci igényt és a kiadott munka tudományos értékét.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro