// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Vita a DNA jelenlegi és volt vezetője között a hírszerzéssel kötött titkos megállapodás miatt

// HIRDETÉS

Daniel Morar volt DNA-vezér szerint nem alkalmazták a megállapodást, mivel törvénytelen, Laura Codruţa Kövesi viszont ezt cáfolja.

Vita robbant ki Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze, korábbi legfőbb ügyész és Daniel Morar, a DNA korábbi főügyésze, jelenlegi alkotmánybíró között a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a legfőbb ügyészség között 2009-ben megkötött, pénteken nyilvánosságra hozott együttműködési paktum miatt.

Morar ugyanis kijelentette, hogy amikor 2009-ben, a DNA vezetőjeként továbbították hozzá a megállapodás szövegét, felhívta telefonon Kövesit, és közölte vele, hogy nem hajlandó gyakorlatba ültetni az abban foglaltakat, mivel törvénytelennek tartja őket.

Kövesi arra utasította, hogy alkalmazza a dokumentum által rögzített eljárásokat, Morar viszont azt mondja: amíg ő állt a DNA élén, ezt nem tették meg, bár minden egyes, a SRI által jelzett esetet Kövesi azon megjegyzésével továbbították, hogy tájékoztassák a hírszerzést a nyomozás fejleményeiről, ezt nem tették meg.

Kövesi kedden viszont azt állította, hogy a DNA is mindvégig a megállapodás szellemében járt el, akkor is, amikor Morar irányította, és akkoriban senki, Morar sem jelezte, hogy törvénytelennek tartaná.

Kövesi szerint a megállapodás nem biztosított több hatáskört egyik intézménynek sem, csupán egységesítette az eljárásokat.

Mint kifejtette, a megállapodás szükséges volt, mivel az ügyészségek nem rendelkeztek a lehallgatásokhoz szükséges műszaki eszközökkel.

Mint megírtuk, hétfőn a Mediafax hírügynökség kiadója, a Mediafax Rt. feljelentést tett a legfőbb ügyészségen, amelyben a megállapodás aláíróit és gyakorlatba ültetőit hivatali visszaéléssel, az igazságszolgáltatás érdekeinek kompromittálásával, csalással és sikkasztással gyanúsítja meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro