A saját televíziócsatornáján nyilvánosságra hozott felvételen hajmeresztő kijelentéseket tesz a DNA-ról és személyesen Laura Codruța Kövesiről.
Sebastian Ghiţă volt képviselő szerint a december 11-ei parlamenti választások eredményeinek megmásítására használják a „hatalmasságok” az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget (DNA). Az üzletember ugyanakkor azt állítja, megfenyegették, hogy börtönbe juttatják családtagjait és barátait, amennyiben nem tesz vallomást a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea ellen.
„Engem is megkeresett nemrég a DNA egyik ügyvédje, aki köntörfalazás nélkül azt mondta: kapok még egy esélyt, ha feljelentést teszek Liviu Dragnea ellen. (...) Ugyanezzel próbálkoztak két évvel ezelőtt Ponta ellen, most pedig Dragnea a célpont. Amint úgy kívánja meg az érdek, hogy valakit elássanak, rögtön megjelennek a jóakaró feljelentők, akik tudnak mindent, hazudnak, és úgy értelmezik a dolgokat, hogy az kedvezzen az ügyésznek. Azt mondták nekem, hogy ha tudok valamit a Dragnea családról, amelyet 15 éve ismerek, békén hagyják a családomat, barátaimat. Azt mondták, beviszik a DNA-ra édesanyámat, ahogy tették azt Victor Ponta anyjával is, hogy letartóztatják a testvéremet, a barátaimat, hogy majd a börtönben találkozom velük. Azt kérték, tegyek feljelentést Dragnea ellen, hogy ne lehessen miniszterelnök” – nyilatkozta Sebastian Ghiţă a România TV által szerdán sugárzott felvételen.
A felvétel elején Ghiţă azt állítja: amennyiben az bejátszásra került, azt jelenti, hogy „egyáltalán nem állnak jól a dolgok”, illetve hogy semmilyen érvvel nem fogják tudni elhallgattatni őt. Szerinte a Szociáldemokrata Párt elnöke „folyamatosan fenyegetéseknek és zsarolásnak volt kitéve a választási kampány alatt”.
A volt képviselő arról is beszél a felvételen, hogy a Román Hírszerző Szolgálat székhelyein ismerte meg a DNA főügyészét, Laura Codruţa Kövesit, akivel 2010 és 2014 között hetente legalább két alkalommal találkozott.
„Az egyik ilyen találkozón csak Florian Coldea tábornok, Laura Codruţa Kövesi és a CIA egyik romániai vezetője volt jelen. (...) Megkérdezném Kövesi asszonyt, emlékszik-e arra a zárt körű sinaiai bulira, amelyen együtt mulattam vele és Vasile Dîncuval a La Chilia-n port című dal jogállamra írt változatára?” – hangzik el a felvételen.
Nem kívánta kommentálni Vasile Dîncu miniszterelnök-helyettes Sebastian Ghiţă volt képviselő rá vonatkozó kijelentéseit. „Ez magánügy. Nem szeretném kommentálni. Ráadásul abban az időben nem viseltem semmilyen közméltóságot” – tette hozzá Vasile Dîncu.
A DNA ügyészei nem sokkal a videofelvétel nyilvánosságra kerülése után jelezték, hogy a televízió székhelyén fogják megvizsgálni, milyen körülmények között készült a szökésben lévő Sebastian Ghiţă videofelvétele, és hogyan került a televízióhoz. A csatorna állítása szerint
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) sosem kommentálja a nyilvánosságnak szánt nyilatkozatokat - áll abban a válaszlevélben, amelyet a SRI küldött az AGERPRES hírügynökségnek. „A nyilvánosságnak szánt nyilatkozatokat - bárkitől is származzanak ezek - eddig sem kommentáltuk, és ezután sem fogjuk. Ha bárki nyilatkozni szeretne bármilyen ügyben, forduljon az illetékes szervekhez” - fogalmaz a válaszlevél, amelyet a România TV által szerdán sugárzott Sebastian Ghiţă-felvétellel kapcsolatos megkeresésre küldött a SRI.
Ghiţă ellen egyébként hat feltételezett bűncselekmény ügyében folytatnak bűnbvádi eljárást. A DNA ploieşti-i ügyosztálya előállítási parancsot adott ki múlt héten Sebastian Ghiţă nevére, miután nem jelent meg a kihallgatáson a Ponta-Blair ügyben. A volt képviselőt azóta sehol sem találják.
Sebastian Ghițanak nem ez az első próbálkozása a DNA főügyészének lejáratására. Korábban azt állította, hogy bizonyítékokkal rendelkezik arról, hogy Kövesi plagizált a doktori dolgozata megírásakor.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.