Fotó: Illusztráció: DeepAI.org
Fotó: Illusztráció: DeepAI.org
Az egyik államfőjelölt bevezetné a halálbüntetést. Egy tíz éves autóvezető gyereket üldözött a rendőrség kilométereken át.
Feljelentették Victor Ponta elnökjelöltet, miután a napokban elmondta, hogy 2014-ben miniszterelnökként elrendelte Duna-menti romániai falvak elárasztását, hogy megelőzze az árvizet Belgrádban, ezért pedig hálából szerb állampolgárságot kapott.
A büntetőjogi feljelentést a legfőbb ügyészségen nyújtotta be Vlad Gheorghe, a Dacian Cioloș volt kormányfő által alapított, a parlamentbe be nem jutott REPER volt európai parlamenti képviselője több kollégájával együtt.
A politikus azt mondta pénteken a legfőbb ügyészség székháza előtt, hogy hazaárulás miatt jelentették fel Pontát.
Vlad Gheorghe szerint olyan bűncselekményről van szó, amit Románia hivatalban levő miniszterelnöke követett el egy külső hatalommal együtt, hogy súlyos károkat okozzon Romániának.
– mondta a REPER politikusa.
A feljelentés minősített emberölés lehetséges bűncselekményéről is említést tesz, mivel 2014-ben emberi áldozatai is voltak az árvizeknek. Az ügyészség dolga lesz tisztázni – magyarázta Gheorghe –, hogy Ponta a 2014. tavaszi vagy nyári árvizekről beszélt, mert ha a nyáriakról van szó, akkor minősített emberölés gyanúja is felmerül.
Victor Ponta szerdán azt mondta, hogy 2014-ben, az ország akkori miniszterelnökeként elrendelte a dunai Vaskapu vízi erőmű zsilipjeinek megnyitását, hogy az árhullám levonulhasson, és hogy ezzel elkerülhető legyen az árvíz Belgrádban. Ponta azt is elmondta, hogy az egész akció titokban zajlott, ő pedig cserébe szerb állampolgárságot kapott.
Abban az évben a Duna áradása miatt Romániában több mint kétezer házat sodort el a víz a folyam menti megyékben, de víz alá került több mint 1500 hektár mezőgazdasági terület, legelő és erdő is.
A volt miniszterelnök felelős, államférfihoz méltó intézkedésnek nevezte az akkori döntését, csütörtökön pedig pontosított: szerinte csak néhány hektárnyi terület elárasztásáról van szó.
Ponta szerint 2005-ben a szerb oldalon is hasonló lépéseket tettek, ezzel pedig a Bánság romániai oldalán települések menekültek meg. Ennek azonban ellentmondott Vasile Blaga akkori belügyminiszter, aki szerint a szerb fél akkor megtagadta a segítséget.
John Ion Banu-Muscel a május 4-i államfőválasztáson induló tizenegy jelölt egyike. A 64 éves gépészmérnök 1985-ben családjával együtt emigrált az Egyesült Államokba, ahonnan csak akkor jön haza, ha éppen indul az elnökválasztáson. Először 2019-ben szállt versenybe és az utolsó helyen végzett – így is több mint 25 ezer ember szavazott rá.
Korábban egy pártot is alapított, a Román Nemzet Pártját, de most függetlenként próbál Románia elnöke lenni.
Egy friss interjúban, az Antena3 CNN hírtelevízióban néhány tervezett államelnöki lépéséről is beszélt. Azt mondta, ha államfő lesz, népszavazást ír ki a halálbüntetés bevezetéséről. A műsorvezető közbevetésére, hogy EU-tagállamként Romániában nem lehetséges bevezetni a halálbüntetést, Banu-Muscel erre azt válaszolta: azért kell harcolni, hogy az EU törvényei és működése megváltozzanak, mivel ezek az európai értékek túlságosan eltolódtak a szélsőséges liberalizmus felé.
Szerinte a halálbüntetés bevezetésére az emberek biztonsága érdekében lenne szükség, az ország vezetésének pedig kötelessége megvédeni a polgárokat és fel kell számolni a bűnözést.
Banu-Muscel a lakossági fegyvertartást is támogatja, mivel az ország minden polgárának joga van a védelemhez, a kormánynak pedig biztosítania kell ezt a jogot.
– fogalmazott az elnökjelölt.
Romániában egyébként 1990-ben törölték el a halálbüntetést, ezt pedig az 1991-es alkotmány is megerősítette.
Elképesztő jelenet zajlott a közúti forgalomban Besztercén: a város egyik forgalmas utcáján egy tízéves kisfiú vezetett egy autót, úgy, hogy a kocsiban volt a családja is.
A híradások szerint az eset még kedden este történt. A Beszterce-Naszód megyei rendőrség szerint az autót egy rutinellenőrzés során próbálták szabályszerű jelzésekkel megállítani a közúti rendőrök. Ám az autó vezetője nem állt meg, a gépkocsi pedig továbbhaladt az úton. A rendőrség a nyomába eredt, de az autó vezetője mellékutcákon próbált elmenekülni. A gépkocsit végül csak két kilométer után, a város ipari övezetében sikerült megállásra bírni.
Kiderült, hogy a kormánykerék mögött egy tízéves kisfiú ült, mellette pedig az autóban az anyja és a testvére.
A rendőrség természetesen vizsgálatot indított és kiderítette, hogy az autót a gyerek 47 éves apja bízta rá a kiskorúra, hogy közúton vezesse. Az autónak egyébként érvényes kötelező gépjármű-biztosítása sem volt. A férfit őrizetbe vették, az ügyben bűnvádi eljárás indult.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.