Egy pofonért kár a rendőrséget riadóztatni éjnek évadján, várják meg a reggelt a megvert nők – mondja az, akinek hivatása szolgálni és védeni.
A családon belüli erőszak társadalmi szintű elbagatellizálásának eklatáns példáját adta a Bákó megyei rendőrfőnök, Vasile Oprişan, aki egy rádióműsorban azt találta mondani, hogy a férjük által bántalmazott nőknek nem kellene éjnek évadján riasztaniuk a rendőrséget, inkább meg kellene várniuk a másnap reggelt a bejelentéssel. A rendőrfőnök szerint a nők túlzásba esnek, amikor egy éjszaka elcsattanó pofon miatt máris a rendőrséget riasztják, hiszen a 112-őt olyan sürgős esetekre találták ki, amikor egy ember élete veszélybe kerül. Egy felpofozott nő ehhez képest másnap is tehet bejelentést, fogalmazott.
Kijelentéseit csak súlyosbítja, hogy tíz éve „szolgál és véd” a rendőrségnél, bizonyára sok családon belüli erőszakot látott már, de kijelentései azt igazolják, hogy semmit sem tud a házastársi pofonok természetéről.
A rendőrfőnök ellen belső vizsgálat indult, és akár az állásába is kerülhet, hogy rendőrhöz méltatlan véleményének hangot adott.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.