Azt a városnévtáblát, amelyet a Musai–Muszáj csoport egy biciklire szerelve parkolt le a kolozsvári polgármesteri hivatal udvarán. Leláncolva.
Szerdán délután a Musai–Muszáj csoport egy háromnyelvű városnévtáblát helyezett el a kolozsvári polgármesteri hivatal udvarán. A táblát felszerelték egy kerékpárra, a kerékpárt meg leparkolták az udvaron elhelyezett bicikliparkolóba, ahogy kell, lánccal. Az eseményről készült videót, illetve a tiltakozás indoklását itt tekinthetik meg.
A csütörtöki reggel kolozsvári multikulturális híre viszont az volt, hogy egy nap se telt bele, és máris
Elmentünk hát a helyszínre, érdeklődni. A polgármesteri hivatal udvarán a megszokott nyüzsgés fogadott. Mindenki loholt a dolga után. Az ominózus bringa ott volt a helyén, szépen. Viszont a háromnyelvű tábla valóban hiányzott róla.
Gondoltuk, megkérdezzük a hivatal, egy állami intézmény éber őrét, mi is történt valójában. Megkerestük a városházi őrt, aki kérdésünkre keményen a szemünkbe nézett, majd azt nyilatkozta, hogy nem tudja pontosan, hány körül történt, de állítólag
Megkérdeztük, hogy megnézték-e a biztonsági kamerákat, illetve hogy lehet az, hogy egy román állami intézmény kamerákkal és fizetett szakszemélyzettel őrzött udvarára csak úgy besétálhat egy tolvaj. Az őr úr erre azt mondta, ő nem tudja, de tegyünk nyugodtan bejelentést.
Bementünk a földszinti ügyfélfogadó terembe, és 5 (azaz 5) hivatalnoknál érdeklődtünk, tudnak-e valamit az esetről, és hogy történhet ilyesmi. Mosolyogtak, nem tudtak semmit. A bejelentést mindenesetre megtettük, a szolgálatkész hivatalnok a városi rendőrséghez küldi az iktatott dokumentumot (e szervezet kötelékébe tartoznak ugyanis a városházi őrök), 30 naptári nap múlva ígértek írásos választ. Nagyon kíváncsian várjuk.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.
Másfél tonna 6 kilogramm és több mint 20 kilogramm közötti méretű ponty, amur és más ragadozó hal pusztult el a napokban az egyik homoródszentpáli horgásztónál. A jelentős kárt gázmérgezés okozta, a haltetemeket már elszállították.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.

A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...

Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.

… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.

Arad megyében épül meg az EU legnagyobb napelemparkja, de az ország még mindig sereghajtó megújuló energiaforrásokban. Enyhén emelkedni fog a Duna vízhozama.

Vízbe fulladt egy idős férfi Neptunon, eszméletlen kamaszt mentettek ki a tengerből Konstancán. Triciklivel hajtott a forgalommal szemben az A1-es autópályán egy idős férfi.

További híreink: Szerbia felől érkező füst lepte el Temesvárt, egy állatkínzó nő pedig akár évekre is börtönbe vonulhat.