// 2026. február 25., szerda // Géza

Várat „hódított” az aradi önkormányzat

// HIRDETÉS

Végre a városé az eddig a román védelmi tárca által használt épületegyüttes.

Többéves huzavona után civil létesítménnyé válhat az aradi vár, mivel a védelmi minisztérium aláírta azt az egyezményt, miszerint az épületet a helyi önkormányzat hatáskörébe helyezi át – nyilatkozta Gheorghe Falcă polgármester. Rámutatott: a szaktárca hivatalosan is értesítette őket, hogy aláírták a megállapodást, néhány napon belül pedig az önkormányzat kézhez is kapja a dokumentumot.

Arad elöljárója azt is elmondta: hamarosan megkezdik a gáji kaszárnya felújítását, amelyre már el is különítették a szükséges összeget a városi költségvetésben, három–négy év múlva pedig az eddig katonai létesítményként használt várból átköltözhetnek ide a katonák.

„A minisztériummal kötött megállapodás nyomán ugyanakkor elkezdhetünk egyeztetni szakemberekkel a vár civil létesítménnyé való átalakításáról. Az ügyben közvitát szervezünk, megrendeljük a korszerűsítési terveket, és minél előbb nekilátunk a restauráláshoz” – fejtette ki Gheorghe Falcă. Korábbi becslések szerint a Mária Terézia uralkodása idején a város szívében épített téglavár helyreállításához 170 millió euróra lenne szükség, ezt EU-s pályázatokból szereznék meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Képek között, barátságok nyomában. Egy sepsiszentgyörgyi szülész-nőgyógyász műgyűjteményének története
Krónika

Képek között, barátságok nyomában. Egy sepsiszentgyörgyi szülész-nőgyógyász műgyűjteményének története

Egy orvos, aki nemcsak emberekkel, hanem képekkel is foglalkozik: Antal Álmos sepsiszentgyörgyi nőgyógyász lakásában minden festményhez egy történet, egy kávé melletti beszélgetés, egy barátság emléke tartozik.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro