Az uszodák zárva vannak, miközben a tengerparton tolong a nép. Mi van?!
A balkáni fejetlenség a járványügyi szabályok rögzítésében is kiütközik azért hazánkban. Itt van például a fedett uszodák példája. Ezeket a nagyközönség a mai napig nem használja, csak a sportolóknak van bejárásuk szigorú biztonsági szabályok mellett, miközben a tengerparton tolong a sok ember.
A román úszó- és öttusaszövetség elnöke, Camelia Potec például az Adevărulnak elmondta, hogy a hivatásos sportolóknak nagy érvágás volt, hogy nem edzhettek, így május végén az egészségügyi minisztérium képviselőivel folytatott egyeztetésen feltette a nagy kérdést: miért nem használhatják legalább a sportolók a medencéket, miközben a hírek szerint hamarosan nyílnak a tengerparti strandok. Akkor arról biztosították, hogy sem a fedett uszodák, sem a strandok nem fognak megnyílni, hiszen a vízben nagyon könnyen terjed a vírus – ehhez képest Klaus Iohannis nem sokkal a találkozó után bejelentette, hogy június 1-től lehet menni a tengerre.
Camelia Potec akkori nyilatkozatai miatt közben a szakik odafent meggondolták magukat, és hamarosan bejelentették, hogy a hivatásos sportolók ezentúl használhatják a fedett medencéket, ám a nagyközönségnek azóta sincs bejárása az uszodákba.
Holott az Egészségügyi Világszervezet (WHO), és a nemzet mikrobiológusa, Alexandru Rafila is elmondta azóta, hogy a vízben egyáltalán nem terjed a vírus, szóval a megfelelő fizikai távolságtartás mellett lehet lubickolni.
A járvány elején, amikor a szakemberek még messze nem tudtak semmit a koronavírusról és terjedési mechanizmusáról, persze sok országban bezártak a fedett uszodák, ám azóta a legtöbb európai országban – korlátozott látogatószám és a járványügyi szabályok betartása mellett – újranyitották őket, kivéve nálunk.
Az országos közegészségügyi intézet (INSP) azzal indokolta az uszodák zárva tartását, hogy a zárt térben túl sok ember zsúfolódhat össze, és ez nagyban növeli a járványügyi kockázatot, így a nyitásról csak a napi esetszám csökkenése esetén beszélhetünk majd. Ám ezt – a túlzsúfoltságot – könnyedén ki lehetne küszöbölni azzal, ha csak meghatározott számú embert engednek be egyszerre az uszodákba, esetleg előjegyzés alapján, mint ahogy a hazai fitnesztermekben ezt már június 15-e óta gyakorolják.
Persze egyénileg is túlgondolhatjuk a védekezést, a WHO például elmondta, hogy futás vagy biciklizés közben nem kell maszkot viselni, mert egyrészt ilyenkor nem kerülünk tartósan kapcsolatban másokkal, másrészt az erőfeszítéssel járó tevékenységet nagyban nehezíti, ha nem kapunk levegőt a maszk miatt.
Ahogy Virgil Musta temesvári sztárorvos mondta szellemesen: olyan sportot, ami fizikai erőfeszítést igényel, nem, maximum sakkot lehet maszkban játszani.
Ha valaki egyedül utazik a saját kocsijában, annak is fölösleges maszkot viselnie.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.