A jó hír az, hogy bővülhetnek anyanyelvhasználati jogaink a közigazgatásban. A rossz: az elöljárók saját jogköreiket is bővítik.
85 szavazattal, 21 ellenszavazattal és 11 tartózkodás mellett átment a szenátuson a a közigazgatási törvénykönyv, mely többek között a kisebbségi anyanyelvhasználatot is szabályozza. Hatályba lépéséhez azonban a képviselőháznak is meg kell még szavaznia.
mivel a szövetség javaslatára több módosítás is bekerült a tervezetbe.
Például az, hogy
Elviekben a helyi vagy megyei tanács akkor is dönthet a többnyelvű helységnévtáblák, utcanévtáblák kihelyezéséről, ha a kisebbség aránya nem éri el a húsz százalékot – bár örülhetünk, ha ott betartják az új szabályozásokat, ahol több mint húsz százaléknyi a magyarság aránya.
Az RMDSZ sikerként értékeli, hogy
A tervezetet a PSD törvényhozói terjesztették be, miután az erre létrehozott különbizottság áprilisban mintegy 800 módosító indítvánnyal egészítette ki. A 230 oldalas, 650 törvénycikkből álló kódex kitér:
a nyugdíjba vonuló polgármesterek és alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és tanácselnök-helyettesek, amennyiben ebben a minőségükben nem született ellenük jogerős bírósági ítélet korrupciós bűncselekmények miatt. A rendelkezés az 1992-től kezdődően megválasztott elöljárókra lenne érvényes. A járandóságot az öregségi nyugdíj odaítélésének dátumától folyósítanák azoknak az elöljáróknak, akiknek lejárt a mandátumuk, és nem nem vállalnak újabb megbízatást.
A plusz járandóságot úgy számítják ki, hogy a hivatlaban lévő polgármester/alpolgármester/tanácselnök/tanácselnök-helyettes fizetésének 0,4%-át megszorozzák a kedvezményezett által az illető tisztségben eltöltött hónapok számával. A járandóság legkevesebb egy teljes mandátum, legtöbb három kitötlött mandátum után jár.
Egy másik előírás értelmében
A tervezet rendelkezik továbbá arról is, hogy a költségvetésről vagy hitelfelvételről szóló, továbbá a helyi adókat és illetékeket megállapító, valamint a megyei és regionális fejlesztési programokban való részvételről és a határon átívelő együttműködésről, az urbanisztikai fejlesztésről és területrendezésről szóló határozattervezetek elfogadásához az önkormányzati képviselők abszolút többségének szavazatára van szükség.
Az ellenzék azért bírálta a tervezetet, mert szerinte erősíti a közigazgatás „átpolitizálását”, a politikai klientúraépítést, és kiszolgáltatja a hivatalokat a kormánypártoknak.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.