// 2025. szeptember 11., csütörtök // Teodóra

Van, ami járvány idején sem változik: a Kis-Szamosban lassan több a szemét, mint a hal (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Már Magyarország is panaszkodik a Romániából érkező szemétáradatra, de úgy tűnik, néhány civilen kívül senkit sem érdekel a probléma.

Ha környezetvédelemről van szó, gyakran láthatjuk, hogy a civil szervezeteket jobban foglalkoztatja egy-egy súlyos ökológiai probléma, mint az illetékeseket. Ugyanez a helyzet a Kis-Szamos esetében is, mely különösen Szászfenes területéről zúdítja megállíthatatlanul a szemetet a kincses Kolozsvárra. Ami itt megy kicsiben, az történik sokkal nagyobb mértékben a román-magyar határon (és ami miatt nemrég Áder János elnök levelet intézett Romániához és Ukrajnához)

Néhány civil felfújható gumicsónakokra szállt, hogy feltérképezze a Kis-Szamos helyzetét Szászfenes és Kolozsvár között, összeszedjék, amit bírnak, és beazonosítsák azokat a helyeket, ahol szemetet halmoznak fel a lakosok. Nem ez az első alkalom, amikor kihalásszák azt a mennyiségű szemetet, amivel még megbirkóznak, de ez még mindig édeskevés. A hatóságoknak – a környezetvédelmi őrségnek, a helyi és megyei önkormányzatoknak, a román vízügy – kellene szigorú büntetésekkel, határozott fellépéssel, akár alternatív megoldásokkal visszaszorítani a jelenséget. Igaz, Szászfenest tavaly már megbüntették egyszer 75 lejre a szemét miatt, és ez semmit sem változtatott a helyzeten.

A kolozsvári SOS Egyesület akciója abban volt eredményes, hogy a látottak alapján térképet készítenek, amit a hatóságok rendelkezésére bocsátanak. A civilek megállapítása szerint egyes lakosok a folyót egy mozgó szeméttelepnek nézik. Háztartási hulladékot, építési törmeléket, elektronikai cikkeket válogatás nélkül dobálnak bele. Amennyiben a part mentén pihenőövezeteket, bicikliutakat, sétautakat alakítanának ki, az emberek sem dobálnák bele a szemetet – vélik.

A Donát-negyedben pár éve egy hálót feszítettek ki, hogy még a város előtt visszatartsa az irdatlan mennyiségű úszó szemetet, amit Szászfenes felől sodor a Szamos. Hasonló kialakítására tett ígéretet a település polgármestere is, de mindeddig nem sokat haladt az ügy. Ugyanakkor tapasztalataink szerint ez a megoldás nem eléggé hatékony, hiszen a szemét olykor így is elárasztja a Donát-negyedet. Az illetékesek néha vízibicklivel szedik össze a vízfelszínt tarkító mocskot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Anticikk az antiolvasásról, az antiéletről és arról, amiben vagyunk (nyakig)

Fall Sándor

Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.

A ChatGPT-vel beszélgetek Jézusról, az időjárásról, Japán történelméről…

Varga László Edgár

Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nincs nagyobb abszurd, mint Romániában vendégmunkások ellen uszítani

Szántai János

Nehezen emészthető az az arrogancia, amellyel Romániában nekiesnek a vendégmunkásoknak. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió legnépesebb (vendégmunkásokból is álló) diaszpórája a román.

Metál a tó mellett – hasított a Paradise Lost és a Cemetery Skyline Szebenben

Sánta Miriám

A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni
Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint
Krónika

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint

Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...
Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
Krónika

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Egy ember meghalt, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe ma reggel – videóval
Székelyhon

Egy ember meghalt, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe ma reggel – videóval

Egy idős asszony meghalt, további három ember pedig megsérült kedden reggel, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe Galac megyében.

// még több főtér.ro
Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix
2025. szeptember 05., péntek

Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.