// 2024. október 1., kedd // Malvin
DNA

Vádat emeltek Gyergyószentmiklós polgármestere ellen

Mezei Jánost hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással gyanúsítják.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádat emelt pénteken a házi őrizetben levő Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester és a város jegyzője ellen. Az ügyészség honlapján közzétett közlemény szerint Mezei Jánost hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással, míg a szabadlábon védekező Barabás Éva-Csilla jegyzőt sikkasztással vádolják.

A vádhatóság szerint Mezei János azáltal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt. A DNA szerint

a Gyilkos-tó melletti 400 négyzetméteres telek nem lett volna eladható a magyarországi tulajdonos beleegyezése nélkül.

A cégben a budapesti V. kerület ugyanis 51, a gyergyószentmiklósi önkormányzat pedig csak 49 százalékos részesedéssel rendelkezik.

A DNA azt tekinti zsarolásnak, hogy a polgármester felszólította a Monturist Kft. ügyvezetőjét – aki a feljelentést is tette ellene –, hogy mondjon le a tisztségéről. A polgármester – a vád szerint – azzal fenyegette meg az ügyvezetőt, hogy ha két napon belül nem mond le, olyan dolgokat hoz nyilvánosságra róla, amelyek ellehetetlenítik a gyergyószentmiklósi életét.

A polgármester az ügyészek szerint akkor követte el a sikkasztásra való felbujtást, amikor az ügyészségi vizsgálat idején arra kérte a jegyzőt, hogy hozza el neki az önkormányzati testület egyik ülésének a videofelvételét. Az említett ülésen a testületnek arról kellett volna döntenie, hogy levélben kéri a budapesti V. kerületi önkormányzatot: utasítsa a Monturist Kft. ügyvezetőjét a feljelentés visszavonására.

A vádlók szerint a jegyző azzal követte el a sikkasztást, hogy eleget tett a polgármester kérésének.

Az ügyészek úgy vélték, Mezei János gyakorolni próbálta a polgármesteri jogköreit, annak ellenére, hogy ettől korábban eltiltották. A DNA a városházi szabályzatot idézte, mely szerint a felvétel nyilvános, bárki kérhet másolatot róla, de a polgármesternek hazavitt eredeti példány nem adható ki.

A Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben megválasztott Mezei János 2008 óta polgármestere Gyergyószentmiklósnak. A polgármester ellen január végén indult ügyészségi vizsgálat. A DNA őrizetbe is vette Mezei Jánost, de a bíróság akkor elutasította az előzetes letartóztatási kérelmet. Helyette a bírósági felügyeletet és a polgármester tisztségéből való felfüggesztését rendelte el.

A kényszerintézkedést március 11-én házi őrizetre, március 19-én pedig előzetes letartóztatásra szigorították. A tisztségéből felfüggesztett polgármester április 18-tól került ismét házi őrizetbe. 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro