// 2026. március 1., vasárnap // Albin

Úzvölgyi temetőbotrány: kiderülhet, mennyit ér az RMDSZ együttműködése a kormánykoalícióval

// HIRDETÉS

Folytatódnak a politikai egyeztetések, a képviselőház védelmi bizottsága bekéreti az illetékes minisztert a botrány miatt.

A legfrissebb fejlemény a témában az, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kedden délután azt kérte Călin Popescu-Tăriceanu ALDE-elnöktől, hogy a kormánykoalíció állítsa le az úzvölgyi temetőben zajló munkálatokat. A szövetségi elnök szerint a polgármesternek nincs semmiféle engedélye, sem a kulturális minisztériumtól, sem a védelmi tárcától, ráadásul olyan közigazgatási területre lépett, amely nem is hozzá tartozik.

„Úzvölgye az ottani temetővel együtt Csíkszentmárton község tulajdona, tehát

a polgármester a szomszéd telkére ment és ott kezdett építkezni. Az adminisztratív és törvényes szempontokon túl ennek az országnak az összes lehetséges és lehetetlen törvényét is megsértette ezzel, de még a nemzetközi megállapodásokat is”

– mutatott rá Kelemen Hunor. 

Tăriceanu diplomatikusan reagált a témával kapocslatos újságírói kérdésre: az Agerpres szerint csupán annyit mondott a keddi találkozó után, hogy

a temető körüli botrány „gyorsan és civilizáltan” megoldható egy kis diplomáciai bölcsességgel.

Na erre kíváncsiak vagyunk.

Kedden kiderült az is, hogy a képviselőház illetékes bizottsága behívatta a védelmi minisztert is egy kis kihallgatásra a témában. Hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is arra kérte román kollégáját, hogy intézkedjen az úzvölgyi munkálatok azonnali leállítása érdekében.     

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról
Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Nem „kóborok”, hanem magukra hagyottak. Riport az állatvédelem frontvonalából
Krónika

Nem „kóborok”, hanem magukra hagyottak. Riport az állatvédelem frontvonalából

Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván – frissítve
Székelyhon

Kifejlett nőstény medve támadt egy férfira Patakfalván – frissítve

Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.

Dubajban rekedt egy magyarellenessége miatt hírhedtté vált román politikus
Krónika

Dubajban rekedt egy magyarellenessége miatt hírhedtté vált román politikus

Adrian Cozma Szatmár megyei nemzeti liberális párti (PNL) képviselő, a román képviselőház alelnöke és családja Dubajban rekedt, miután az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított támadás nyomán törölték a légi járatukat.

Kár érte, kiváló Targaryen volt
Székelyhon

Kár érte, kiváló Targaryen volt

Sárkányok, birodalmi intrikák és grandiózus csatajelenetek nélkül is lehet jó Trónok harca-sorozatot készíteni. Sőt, a Hét királyság lovagjának „alulnézete” igazi vérfrissítésnek számít a nagyköltségvetésű high-fantasy produkciók között.

// még több főtér.ro
Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken
2026. február 27., péntek

Mi lesz veled, kolozsvári körgyűrű? – hírek pénteken

Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.